2012. december 30., vasárnap
Még egy új blog
Sziasztok! Újabb Justinos sztoriba kezdtem, de ezzel most nem egyedül birkózom meg, hanem Leával. Ketten fogjuk írni, az előszó már fent is van. Remélem, tetszeni fog Nektek! :) Jó olvasást!
2012. szeptember 17., hétfő
Új blog
Szóval ígértem egy új blogot, amivel nem tudom még, hogy milyen tempóban fogok haladni, de a bevezetőt feltettem már, és ha nagyon igyekszem talán még az 1. fejezet is felkerülhet ma, de ha nem akkor is a napokban valamikor várható. Remélem tetszik majd nektek. :) Teljesen más sztorira gondoltam, mint ez volt. Nézzetek be, és jó olvasást! http://ijustwannakissyoubaby.blogspot.hu/
2012. szeptember 15., szombat
52. fejezet
Sziasztok!
Annyira sajnálom, hogy már két hete nem jelentkeztem új résszel, de főleg, azt, hogy most ennyi várakozás után ezzel kell szolgálnom.
Sajnos, akárhogy is próbálkoztam újabb ötleteket összekaparni nem ment. Nagyon-nagyon, iszonyúan nehéz ezt megtennem, de muszáj. Ez az utolsó rész. :( Nem ilyennek terveztem, sőt igazából mikor nekiálltam nem is tudtam még, hogy mi legyen a vége. Remélem nem okozok csalódást azoknak, akik szerették olvasni a blogot, igyekeztem minél szerelmesebbre írni. :)
El kell mondanom, hogy imádtam írni az egész sztorit, annyira jó volt kicsit átélni, és remélem olvasás közben ti is így éreztetek.
Nagyon- nagyon, kimondhatatlanul hálás vagyok, az olvasóimnak, köszönöm, hogy itt voltatok, de még jobban köszönöm azoknak, akik véleményeztek is. Sokat jelentett nekem. Volt, hogy már feladtam volna, de akkor mindig érkezett egy komment, amitől aztán újból nagy kedvvel írni kezdtem. Szóval milliószor köszönöm. ♥
Kicsit, talán vigasztalásként szeretnék írni az új terveimről. :) Mint mondtam imádtam írni a blogot, szóval magától értetődő, hogy nem állok le ezzel. Egy új sztori kezd kibontakozni a fejemben, ami még nem tudom mikor, de érkezni fog! Természetesen marad Justin a főszereplő (Hogy is válhatnék meg Tőle? :)), de ezen kívül teljesen különbözni fog ettől a történettől. Egyelőre mást nem tudok és nem is akarok elmondani, de remélem, hogy, akik itt velem voltak az új sztorit is olvasni fogják. Szóval ennek a blognak a linkjével még érkezni fogok ide. :)
Fú, de nehéz ez. Komolyan, nem tudom mit írhatnék még. Annyira a szívemhez nőtt Emily és Justin, hogy kicsit úgy érzem, mintha az életem egy pici részét zártam volna le azzal a kis 'Vége' szóval. Éjjel nappal az járt a fejemben, hogy miről írjak, hogy alakítsam a sztorit, szóval furcsa lesz ezután, de marad a másik blogon való gondolkodás. Talán annak a lezárása nem lesz majd ilyen nehéz. Legalább is azzal biztatom magam, hogy ez csak, amiatt van, hogy első blogom. :)
Azt hiszem ez minden, amit akartam. Még egyszer köszönöm, hogy olvastatok. Egy kérésem lenne még, hogy mindenki, aki olvasott legalább most értékelje az egész történetet egy-két szóval. Nagyon örülnék neki. :)
Akkor utoljára: Jó olvasást! ♥
Idegesen dobáltam ki a ruháimat az ágyra és közben azon kattogott az agyam, hogy vajon minek kell a szilveszterből ekkora ügyet csinálni. Oké, nyilván megünnepeljük az új évet, de én egy sima farmerban és pulcsiban is meg tudnám ünnepelni, nem kéne ahhoz kiöltözni. Sőt, akár ruha nélkül is megünnepelném szívesen, Justinnal kettesben.
Hallottam, hogy a gyerekek hangoskodnak odalent, már szinte teljesen hozzászoktam. Furcsa lesz, ha hazamennek. De még furcsább lesz az, amikor Justin újra koncertezni kezd, mert januárban többek között Sydneyben is fellép, az pedig nem itt van.
Hirtelen ölelő karok fonódtak a derekamra, hátra sem kellett fordulnom, hogy megtudjam ki az, aki kirángatott a gondolataim közül.
- Mit csinálsz, Em? Azt hittem már kész vagy.- mormolta a fülembe Justin.
- Nem tudom mit vegyek fel.- sóhajtottam, aztán megfordultam az ölelésében és átkaroltam a nyakát.
- Segítsek öltözködni?- húzta ellenállhatatlan mosolyra ajkait.
- Azt hittem a vetkőztetést jobban szereted.
- Még szép, hogy jobban.- mondta és egy édes csókot nyomott a nyakamra, majd újra a szemembe nézett.- De arra most nincs időnk. Scooter teljesen megőrült, alig tudtam elszabadulni.
- Nem vitte túlzásba a buliszervezést, ugye?
- De, attól tartok, igen.- húzta el a száját Jus.- Na, gyerünk. Majd én kitalálom mit vegyél fel.
Nekiállt a kidobált ruháim között válogatni és egy jó párnál megjegyezte, hogy "ezt még nem is láttam rajtad". Persze, hogy nem, mivel javarészt szoknyák voltak, amiket utáltam.
- Tökéletes.- mondta elégedetten vigyorogva, amikor felvettem az általa kiválasztott fekete ruhát, lila selyemszalaggal a derekán.
- Nem szeretem ezt, Justin.- ráztam meg a fejem.
- Kérlek, Em. Olyan gyönyörű vagy benne.- lépett mellém és kezét a derekamra simította.
- Ehhez magassarkú kell.- nyafogtam tovább.
- Ami kiemeli a lábaidat, és én imádni fogom.- suttogta a fülembe, azon a megnyerő hangján, amivel mindenre rá tud venni.
Belementem, a ruha maradt és kerestem egy hozzáillő cipőt is. Alig fél óra múlva elkészülve léptem ki a szobámból és mentem le Justinhoz, aki a nappaliban volt Bettyvel együtt. Mindketten döbbenten néztek rám.
- Egyetlen szavadba került az, amire én évek óta próbálom rávenni.- biccentett Betty elismerően Justinnak, arra utalva, hogy nem igazán szoktam szoknyát vagy ilyen ruhákat hordani. Mindig csak a nadrágok.
- Na, milyen?- kérdeztem körbefordulva
- Szép vagy, és akármit mondasz illik hozzád.- mondta nővérem.
- Justin?- fordultam felé, mivel nem szólt semmit, bár a szemei csillogásából úgy tűnt még mindig jó választásnak tartja ezt a ruhát.
Lassan odalépkedtem mellé, aztán mosolyogva megpusziltam az arcát.
- Nem akarom, hogy mások is lássanak ilyen gyönyörűen.- mondta halkan, ahogy magához ölelt.- Ehhez csak nekem van jogom.
- Nem öltözök már át.- figyelmeztettem mosolyogva.
- Nem is kérem, mert elképesztő vagy. De egy percre sem mozdulhatsz mellőlem.
Átmentünk Scooterékhez, ahol már rengeteg ember volt. Láttam ismerős arcokat is, de jó néhány idegent is.
- Justin, ti őket mind ismeritek?- fordultam felé kérdőn.
- Persze, jó arcok. Bemutatlak majd.- mosolygott vissza rám. - Először is keressük meg Scoot.
Scootert nem találtuk meg, viszont belebotlottunk Usherbe, aki egyből leakart itatni minket, legalábbis a kezünkbe nyomott egy-egy pohár az én ízlésemnek túl erős italt.
- Kölyök, még sok ilyen sikeres éved legyen. És tartsd meg és szeresd nagyon ezt a lányt.- mondta el Usher a jó kívánságait előre, aztán koccintottunk. Úgy tűnt ő talán már kicsit régebb óta fogyasztja ezt az italt, mint mi. Nehezére esett a beszéd.
- Úgy lesz, haver.- vigyorgott vissza Justin.
- Justin, gyere egy kicsit velem.- lépett mellénk Carin, aztán választ sem várva magával rángatta a döbbent képet vágó fiút.
- Mi ütött beléjük?- néztem Usherre kérdőn, de tőle csak sűrű vállvonogatást kaptam válaszul.
Nem sokkal később kiszúrtam Erint, Pattiet és a gyerekeket és megindultam feléjük.
- Emily, milyen csinos vagy.- dicsért meg egyből mikor hozzájuk léptem.- Justin merre van?
- Köszönöm.- mosolyodtam el, majd ölembe vettem a felém nyújtózkodó Jazzyt.- Carin elrángatta, és van egy olyan érzésem, hogy sántikálnak valamiben.
- Értem. Figyelj csak, meg akartam kérdezni már néhány napja, de nem tudtam, hogyan...- kezdte zavartan.- Szóval azóta minden rendben, ugye?
Tudtam, hogy mire gondol. A karácsonyi veszekedésünkre, majd a gyors kibékülésünkre. Végiggondolva, igen, minden rendben volt, sőt szerelmesebbek voltunk, mint valaha. Tudtam, hogy lesznek még nehéz időszakok a kapcsolatunkban, de késznek éreztem magam rá, hogy felnőttek - majdnem felnőttek - módjára kezeljük ezeket.
- Minden rendben van.- jelentettem ki magabiztosan mosolyogva.
- És mi lesz, amikor Justin újra elmegy?- kérdezte aggódó arccal.
- Nem tudom.- vontam vállat.- Erről még nem beszéltünk.
Pattie is olyan aggódó arcot vágott, amilyet azt hiszem csak az anyukák tudnak, de nem szólt semmit. Bevallom őszintén egyre inkább kezdett aggasztani ez a téma engem is, de nem tudtam, hogyan hozakodhatnék elő ezzel Justinnak.
Teljesen elbambultam a gondolkodás közben és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Justin tart felém egy komor kifejezéssel az arcán.
- Mi történt?- kérdeztem, amikor rögtön megragadta a karom és húzni kezdett kifelé az erkélyre.
- Semmi.- mosolygott rám, de ezzel nem tudott átverni.
- Mit akart Carin?
- Minden rendben van. Ne aggódj, szerelmem.- nekinyomott az erkély korlátjának és közel hajolt az arcomhoz, majd lassan megcsókolt.- Érzem a whisky ízét a nyelveden.- mosolyodott el halványan.
- Ez zavar téged?
- Nem, egyáltalán nem. Ez olyan... szexi. Engem beindított.- mormolta az ajkaimra csillogó szemekkel, aztán újra csókolni kezdett.
Teljesen megfeledkeztem róla, hogy hol is vagyunk igazából. Justin csókjai minden egyes alkalommal a hatalmukba kerítettek olyannyira, hogy soha ne is akarjak elválni tőle.
- Ezt nem kéne itt.- toltam el magamtól zihálva.
- Lépjünk le.
- Nem lehet. Itt van a családunk, a barátaink és...- nem hagyta befejezni, újra ajkaimra nyomta a száját, de olyan hevességgel, amitől egyből úgy gondoltam, igazán nem ártunk senkinek, ha eltűnünk egy órácskára.
- Gyere.
Kézen fogott én pedig nagy örömmel követtem, amíg meg nem láttam valakit belépni az ajtón. Rögtön megálltam és a legfagyosabb tekintetemet elővéve figyeltem az érkezőt.
- Ezt nem gondolhattátok komolyan...- motyogtam Justinnak.
- Nem értem, hogy mit keres itt, Em.
- Carin ezért hívott félre? Miért nem mondtad el?
- Mert tudtam, hogy szomorú és dühös leszel. Nem akarom tönkre tenni a szilveszterünket.- mondta, aztán tovább kalauzolt az emeletre, még mielőtt Selena kiszúrhatott volna minket.
- Nem fogok bujkálni, Justin!- mondtam, amikor becsukta mögöttünk az egyik szoba ajtaját.
- Nem is kell. Carin elintézi, de nem akarom, hogy összefuss vele... és én sem akarom látni.
- Elegem van belőle. Ez azért mégiscsak pofátlanság.- mondtam halkan Justin mellkasára dőlve.
- Tudom, Em. Ne törődj vele. Sőt, ne törődj ma senkivel, csak velem, jó?
Megnyugtatóan simogatta a hátam, én pedig eldöntöttem, hogy így teszek. Jól fogjuk érezni magunkat mindketten ma este.
Justin olyannyira komolyan gondolta, hogy csak vele törődjek, hogy miután megtudakoltuk Carintól, hogy mit történt, - Selenának nem tetszett, hogy megkérték távozzon, de azért nagy drámázások közepette megtette - fogott egy üveg pezsgőt és velem együtt a hátsóudvarba indult, minél távolabb a többiektől.
- Mit csinálunk itt?- kérdeztem, amikor leült a hintaágyra és engem is az ölébe húzott.
- Leitatlak, hogy ne tudj megszökni tőlem.- nevetett fel.
- Nem kell részegnek lennem, ahhoz, hogy ne akarjak elszökni.- mondtam és mosolyogva figyeltem, ahogy kibontja a pezsgőt.
- Azért csak igyál.- nyújtotta felém az üveget, amiből rögtön nagyot kortyoltam, önmagamat is meglepve ezzel. - Mit csináltál te az én visszafogott barátnőmmel?- nézett elkerekedett szemekkel rám Jus.
Mosolyogva vállat vontam, aztán visszaadtam neki, hogy ő is igyon.
- Tisztában vagy vele, hogy mennyire nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam melletted?- kérdeztem csevegő hangon, miközben ujjaimat eltüntettem a tökéletesen beállított hajába.
- Te? Inkább én vagyok az, hogy az enyém vagy.
- Sosem fogok rájönni, hogy mit láttál meg bennem akkor az esküvőn.
- Nem látod tisztán magad, ez nyilvánvaló. Te vagy a leggyönyörűbb és legelragadóbb lány, akivel csak találkoztam. Ezt pontosan tudtam már az első pillanatban.- magyarázta halkan.
- Nem lehet, hogy az első pillanatban belém szerettél.- ráztam a fejem.
- Pedig valami olyasmi történt. Tudtam, hogy megfoglak szerezni és aztán el sem engedlek soha többé.
Boldogan mosolyogva nyugtáztam, hogy a szavai hatására jól eső borzongás fut végig rajtam és a szívem is heves dobogásba kezdett.
- Pedig, ha belegondolunk nem volt olyan egyszerű ez az egész. Milyen hülyén viselkedtem, miután megcsókoltál ott a kapunkban. Elvesztegettem egy hónapot, amit veled tölthettem volna.
- Azután csak még inkább akartalak. Tetszett, hogy nem borulsz a lábaim elé csak azért, mert én vagyok Justin Bieber.
- Londonban viszont már nem tudtam ellenállni neked.
Puszit nyomtam a szájára, amiből ő ügyesen csókot formált és nem is engedett szabadulni, mindaddig, amíg az oxigénhiány közbe nem szólt.
- Még mindig ugyanolyan hatással vagy rám, mint az elején. Akkor azért őrültem meg, mert még nem kaptalak meg, most pedig azért, mert már tudom, milyen veled és legszívesebben egész nap csak...- nagyot nyelt és inkább nem fejezte be, helyette édes csókokkal borította be a nyakam minden szegletét, amit én lehunyt szemmel élveztem, de aztán egy kis idő múlva abbahagyta és felpillantott rám.- Csodállak és nagyon büszke vagyok rád.- mondta váratlanul.
- Tessék? Ezt nekem kéne mondanom. Az én fiúm világsztár.- nevettem fel.
- Igen, a te fiúd világsztár és éppen ezért csodállak. Olyan jól viseled és ezt nem tudom eléggé megköszönni neked. Tudom, illetve csak sejtéseim vannak, hogy mennyire nehéz lehet velem lenni.
- Nem nehéz.- ráztam meg a fejem.- Veled lennem a legjobb és legtermészetesebb dolog a világon.
Justin nem felelt, csak szorosan magához húzott, én pedig a vállára döntöttem a fejem és csendben élveztük egymás közelségét, mindaddig, amíg egyszer csak halkan nevetni nem kezdett.
- Mi az?- vizslattam az arcát érdeklődve, amin az az imádnivaló, jellegzetes félmosolyt láttam.
- Eszembe jutott, amikor lebuktunk Scooter előtt. Milyen dühös volt, most meg szerintem ő örül a legjobban annak, hogy együtt vagyunk.
- Szerintem is. Jó hatással vagyok rád.- vigyorogtam szélesen.
- Én viszont beleviszlek minden rosszba.- mondta, aztán újra felém nyújtotta a pezsgőt, mint egy szemléltetésként a rossz dolgokra.
- Azt hiszem mindkettőnk belevitte a másikat egy bizonyos rosszaságba.- bújtam hozzá még jobban.-
Életem legszebb éjszakája volt, amikor végre egymáséi lettünk.
- Nekem is.- felelte mosolyogva.- El sem hinnéd mennyire féltem, hogy fájdalmat okozok és rossz emlékeid lesznek.
- Ez butaság. Tökéletes volt.
- Tudom, és még nagyon sok ilyen tökéletes éjszakánk lesz.- mondta magabiztosan és egy apró puszit nyomott a számra.
- Mi lesz, amikor újra el kell menned?- kérdeztem rá félve attól, hogy tönkre teszem a meghitt pillanatot.
- Nem megyek el újra nélküled, Em.- válaszolta komolyan.
- Tudod, hogy nekem is el kell kezdenem a főiskolát a következő évben. Akkor nem tudok majd veled menni. Nekem is vannak álmaim.
- Tudom, édesem. Soha nem kérném, hogy add fel az álmaidat értem. Szeretném, hogy sikeres legyél, ezért csak azt kérem, hogy amikor csak tudsz gyere velem. Az én sikereim eléréséhez hozzátartozik az is, hogy neked mellettem a helyed.- mondta gyengéden simogatva a derekam.
- Megtenném.- mondtam meghatottan.
- Micsodát?
- Feladnám az álmaim érted, de csak még jobban szeretlek azért, hogy nem kéred tőlem ezt.- öleltem át szorosan a nyakát.
- Em, sosem tudnék ilyesmit kérni tőled.- suttogta a fülembe.- Szeretlek!
- Én is szeretlek. Mindennél jobban.
Hosszasan megcsókoltuk egymást, aztán Justin elhúzódott és csillogó, barna szemeit az enyémekbe fúrta.
- Emlékszel Párizsra?- mosolyodott el.
- Persze, hogy emlékszem. Szerinted el tudnám felejteni?!
- Azóta is ugyanúgy szeretlek. Sőt jobban.
- Imádom, hogy ilyen romantikus vagy.- bújtam mosolyogva a nyakába.
Justin az állam alá nyúlt, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk, aztán nyelvével gyengéden végigsimított az alsó ajkamon. Hirtelen ötlettől vezérelve kidugtam a nyelvem és az övéhez érintve játszani kezdtünk, majd a játékból hamarosan édes csók kerekedett.
- Hé, ti mit csináltok itt?
Usher hangjára egyből szétrebbentünk és meglepve néztünk az üvegajtón kilépő többiekre.
- Semmit. Nem volt kedvünk a tömeghez.- válaszolta Justin, aztán mindketten felálltunk.
- Megittatok egy üveg pezsgőt?- hitetlenkedett Fredo.
Ránéztem az üvegre és valóban nem sok maradt már az alján, viszont a hatását nem is éreztem.
- Két perc múlva éjfél, úgyhogy erőltessétek le még ezt a két pohárkát.- nyomta a kezünkbe Scooter a koccintáshoz való pezsgős poharakat.
Usher és Jeremy volt a tűzijátékért felelős, úgyhogy mi többiek az ég felé fordulva vártunk.
Justin szorosan átölelte a derekam és ahelyett, hogy felfelé bámult volna, engem nézett, úgy, ahogy én is őt. Szerelmesen és végtelenül boldogan.
Ahogy felhangzottak a "Boldog Újévet!" kiáltások és a tűzijáték hanjai, Justin mintha csak a fejemből lopta volna ki az ötletet felém hajolt és megcsókolt. A karjaimat ösztönösen fontam a nyaka köré, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz. Semmivel nem volt másabb, mint a többi csókunk, de mégis különlegesnek éreztem, ahogy Justin ajkai érzékien simogatták az enyémeket.
- Minden évet így akarok ezután lezárni és kezdeni. Szeretlek.- suttogta, amikor elváltunk és a homlokunkat összeérintve csodáltuk a másikat. Egyetlen szó kavargott a fejemben, amit szintén suttogva ki is mondtam:
- Örökké.
Vége
Annyira sajnálom, hogy már két hete nem jelentkeztem új résszel, de főleg, azt, hogy most ennyi várakozás után ezzel kell szolgálnom.
Sajnos, akárhogy is próbálkoztam újabb ötleteket összekaparni nem ment. Nagyon-nagyon, iszonyúan nehéz ezt megtennem, de muszáj. Ez az utolsó rész. :( Nem ilyennek terveztem, sőt igazából mikor nekiálltam nem is tudtam még, hogy mi legyen a vége. Remélem nem okozok csalódást azoknak, akik szerették olvasni a blogot, igyekeztem minél szerelmesebbre írni. :)
El kell mondanom, hogy imádtam írni az egész sztorit, annyira jó volt kicsit átélni, és remélem olvasás közben ti is így éreztetek.
Nagyon- nagyon, kimondhatatlanul hálás vagyok, az olvasóimnak, köszönöm, hogy itt voltatok, de még jobban köszönöm azoknak, akik véleményeztek is. Sokat jelentett nekem. Volt, hogy már feladtam volna, de akkor mindig érkezett egy komment, amitől aztán újból nagy kedvvel írni kezdtem. Szóval milliószor köszönöm. ♥
Kicsit, talán vigasztalásként szeretnék írni az új terveimről. :) Mint mondtam imádtam írni a blogot, szóval magától értetődő, hogy nem állok le ezzel. Egy új sztori kezd kibontakozni a fejemben, ami még nem tudom mikor, de érkezni fog! Természetesen marad Justin a főszereplő (Hogy is válhatnék meg Tőle? :)), de ezen kívül teljesen különbözni fog ettől a történettől. Egyelőre mást nem tudok és nem is akarok elmondani, de remélem, hogy, akik itt velem voltak az új sztorit is olvasni fogják. Szóval ennek a blognak a linkjével még érkezni fogok ide. :)
Fú, de nehéz ez. Komolyan, nem tudom mit írhatnék még. Annyira a szívemhez nőtt Emily és Justin, hogy kicsit úgy érzem, mintha az életem egy pici részét zártam volna le azzal a kis 'Vége' szóval. Éjjel nappal az járt a fejemben, hogy miről írjak, hogy alakítsam a sztorit, szóval furcsa lesz ezután, de marad a másik blogon való gondolkodás. Talán annak a lezárása nem lesz majd ilyen nehéz. Legalább is azzal biztatom magam, hogy ez csak, amiatt van, hogy első blogom. :)
Azt hiszem ez minden, amit akartam. Még egyszer köszönöm, hogy olvastatok. Egy kérésem lenne még, hogy mindenki, aki olvasott legalább most értékelje az egész történetet egy-két szóval. Nagyon örülnék neki. :)
Akkor utoljára: Jó olvasást! ♥
Idegesen dobáltam ki a ruháimat az ágyra és közben azon kattogott az agyam, hogy vajon minek kell a szilveszterből ekkora ügyet csinálni. Oké, nyilván megünnepeljük az új évet, de én egy sima farmerban és pulcsiban is meg tudnám ünnepelni, nem kéne ahhoz kiöltözni. Sőt, akár ruha nélkül is megünnepelném szívesen, Justinnal kettesben.
Hallottam, hogy a gyerekek hangoskodnak odalent, már szinte teljesen hozzászoktam. Furcsa lesz, ha hazamennek. De még furcsább lesz az, amikor Justin újra koncertezni kezd, mert januárban többek között Sydneyben is fellép, az pedig nem itt van.
Hirtelen ölelő karok fonódtak a derekamra, hátra sem kellett fordulnom, hogy megtudjam ki az, aki kirángatott a gondolataim közül.
- Mit csinálsz, Em? Azt hittem már kész vagy.- mormolta a fülembe Justin.
- Nem tudom mit vegyek fel.- sóhajtottam, aztán megfordultam az ölelésében és átkaroltam a nyakát.
- Segítsek öltözködni?- húzta ellenállhatatlan mosolyra ajkait.
- Azt hittem a vetkőztetést jobban szereted.
- Még szép, hogy jobban.- mondta és egy édes csókot nyomott a nyakamra, majd újra a szemembe nézett.- De arra most nincs időnk. Scooter teljesen megőrült, alig tudtam elszabadulni.
- Nem vitte túlzásba a buliszervezést, ugye?
- De, attól tartok, igen.- húzta el a száját Jus.- Na, gyerünk. Majd én kitalálom mit vegyél fel.
Nekiállt a kidobált ruháim között válogatni és egy jó párnál megjegyezte, hogy "ezt még nem is láttam rajtad". Persze, hogy nem, mivel javarészt szoknyák voltak, amiket utáltam.
- Tökéletes.- mondta elégedetten vigyorogva, amikor felvettem az általa kiválasztott fekete ruhát, lila selyemszalaggal a derekán.
- Nem szeretem ezt, Justin.- ráztam meg a fejem.
- Kérlek, Em. Olyan gyönyörű vagy benne.- lépett mellém és kezét a derekamra simította.
- Ehhez magassarkú kell.- nyafogtam tovább.
- Ami kiemeli a lábaidat, és én imádni fogom.- suttogta a fülembe, azon a megnyerő hangján, amivel mindenre rá tud venni.
Belementem, a ruha maradt és kerestem egy hozzáillő cipőt is. Alig fél óra múlva elkészülve léptem ki a szobámból és mentem le Justinhoz, aki a nappaliban volt Bettyvel együtt. Mindketten döbbenten néztek rám.
- Egyetlen szavadba került az, amire én évek óta próbálom rávenni.- biccentett Betty elismerően Justinnak, arra utalva, hogy nem igazán szoktam szoknyát vagy ilyen ruhákat hordani. Mindig csak a nadrágok.
- Na, milyen?- kérdeztem körbefordulva
- Szép vagy, és akármit mondasz illik hozzád.- mondta nővérem.
- Justin?- fordultam felé, mivel nem szólt semmit, bár a szemei csillogásából úgy tűnt még mindig jó választásnak tartja ezt a ruhát.
Lassan odalépkedtem mellé, aztán mosolyogva megpusziltam az arcát.
- Nem akarom, hogy mások is lássanak ilyen gyönyörűen.- mondta halkan, ahogy magához ölelt.- Ehhez csak nekem van jogom.
- Nem öltözök már át.- figyelmeztettem mosolyogva.
- Nem is kérem, mert elképesztő vagy. De egy percre sem mozdulhatsz mellőlem.
Átmentünk Scooterékhez, ahol már rengeteg ember volt. Láttam ismerős arcokat is, de jó néhány idegent is.
- Justin, ti őket mind ismeritek?- fordultam felé kérdőn.
- Persze, jó arcok. Bemutatlak majd.- mosolygott vissza rám. - Először is keressük meg Scoot.
Scootert nem találtuk meg, viszont belebotlottunk Usherbe, aki egyből leakart itatni minket, legalábbis a kezünkbe nyomott egy-egy pohár az én ízlésemnek túl erős italt.
- Kölyök, még sok ilyen sikeres éved legyen. És tartsd meg és szeresd nagyon ezt a lányt.- mondta el Usher a jó kívánságait előre, aztán koccintottunk. Úgy tűnt ő talán már kicsit régebb óta fogyasztja ezt az italt, mint mi. Nehezére esett a beszéd.
- Úgy lesz, haver.- vigyorgott vissza Justin.
- Justin, gyere egy kicsit velem.- lépett mellénk Carin, aztán választ sem várva magával rángatta a döbbent képet vágó fiút.
- Mi ütött beléjük?- néztem Usherre kérdőn, de tőle csak sűrű vállvonogatást kaptam válaszul.
Nem sokkal később kiszúrtam Erint, Pattiet és a gyerekeket és megindultam feléjük.
- Emily, milyen csinos vagy.- dicsért meg egyből mikor hozzájuk léptem.- Justin merre van?
- Köszönöm.- mosolyodtam el, majd ölembe vettem a felém nyújtózkodó Jazzyt.- Carin elrángatta, és van egy olyan érzésem, hogy sántikálnak valamiben.
- Értem. Figyelj csak, meg akartam kérdezni már néhány napja, de nem tudtam, hogyan...- kezdte zavartan.- Szóval azóta minden rendben, ugye?
Tudtam, hogy mire gondol. A karácsonyi veszekedésünkre, majd a gyors kibékülésünkre. Végiggondolva, igen, minden rendben volt, sőt szerelmesebbek voltunk, mint valaha. Tudtam, hogy lesznek még nehéz időszakok a kapcsolatunkban, de késznek éreztem magam rá, hogy felnőttek - majdnem felnőttek - módjára kezeljük ezeket.
- Minden rendben van.- jelentettem ki magabiztosan mosolyogva.
- És mi lesz, amikor Justin újra elmegy?- kérdezte aggódó arccal.
- Nem tudom.- vontam vállat.- Erről még nem beszéltünk.
Pattie is olyan aggódó arcot vágott, amilyet azt hiszem csak az anyukák tudnak, de nem szólt semmit. Bevallom őszintén egyre inkább kezdett aggasztani ez a téma engem is, de nem tudtam, hogyan hozakodhatnék elő ezzel Justinnak.
Teljesen elbambultam a gondolkodás közben és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Justin tart felém egy komor kifejezéssel az arcán.
- Mi történt?- kérdeztem, amikor rögtön megragadta a karom és húzni kezdett kifelé az erkélyre.
- Semmi.- mosolygott rám, de ezzel nem tudott átverni.
- Mit akart Carin?
- Minden rendben van. Ne aggódj, szerelmem.- nekinyomott az erkély korlátjának és közel hajolt az arcomhoz, majd lassan megcsókolt.- Érzem a whisky ízét a nyelveden.- mosolyodott el halványan.
- Ez zavar téged?
- Nem, egyáltalán nem. Ez olyan... szexi. Engem beindított.- mormolta az ajkaimra csillogó szemekkel, aztán újra csókolni kezdett.
Teljesen megfeledkeztem róla, hogy hol is vagyunk igazából. Justin csókjai minden egyes alkalommal a hatalmukba kerítettek olyannyira, hogy soha ne is akarjak elválni tőle.
- Ezt nem kéne itt.- toltam el magamtól zihálva.
- Lépjünk le.
- Nem lehet. Itt van a családunk, a barátaink és...- nem hagyta befejezni, újra ajkaimra nyomta a száját, de olyan hevességgel, amitől egyből úgy gondoltam, igazán nem ártunk senkinek, ha eltűnünk egy órácskára.
- Gyere.
Kézen fogott én pedig nagy örömmel követtem, amíg meg nem láttam valakit belépni az ajtón. Rögtön megálltam és a legfagyosabb tekintetemet elővéve figyeltem az érkezőt.
- Ezt nem gondolhattátok komolyan...- motyogtam Justinnak.
- Nem értem, hogy mit keres itt, Em.
- Carin ezért hívott félre? Miért nem mondtad el?
- Mert tudtam, hogy szomorú és dühös leszel. Nem akarom tönkre tenni a szilveszterünket.- mondta, aztán tovább kalauzolt az emeletre, még mielőtt Selena kiszúrhatott volna minket.
- Nem fogok bujkálni, Justin!- mondtam, amikor becsukta mögöttünk az egyik szoba ajtaját.
- Nem is kell. Carin elintézi, de nem akarom, hogy összefuss vele... és én sem akarom látni.
- Elegem van belőle. Ez azért mégiscsak pofátlanság.- mondtam halkan Justin mellkasára dőlve.
- Tudom, Em. Ne törődj vele. Sőt, ne törődj ma senkivel, csak velem, jó?
Megnyugtatóan simogatta a hátam, én pedig eldöntöttem, hogy így teszek. Jól fogjuk érezni magunkat mindketten ma este.
Justin olyannyira komolyan gondolta, hogy csak vele törődjek, hogy miután megtudakoltuk Carintól, hogy mit történt, - Selenának nem tetszett, hogy megkérték távozzon, de azért nagy drámázások közepette megtette - fogott egy üveg pezsgőt és velem együtt a hátsóudvarba indult, minél távolabb a többiektől.
- Mit csinálunk itt?- kérdeztem, amikor leült a hintaágyra és engem is az ölébe húzott.
- Leitatlak, hogy ne tudj megszökni tőlem.- nevetett fel.
- Nem kell részegnek lennem, ahhoz, hogy ne akarjak elszökni.- mondtam és mosolyogva figyeltem, ahogy kibontja a pezsgőt.
- Azért csak igyál.- nyújtotta felém az üveget, amiből rögtön nagyot kortyoltam, önmagamat is meglepve ezzel. - Mit csináltál te az én visszafogott barátnőmmel?- nézett elkerekedett szemekkel rám Jus.
Mosolyogva vállat vontam, aztán visszaadtam neki, hogy ő is igyon.
- Tisztában vagy vele, hogy mennyire nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam melletted?- kérdeztem csevegő hangon, miközben ujjaimat eltüntettem a tökéletesen beállított hajába.
- Te? Inkább én vagyok az, hogy az enyém vagy.
- Sosem fogok rájönni, hogy mit láttál meg bennem akkor az esküvőn.
- Nem látod tisztán magad, ez nyilvánvaló. Te vagy a leggyönyörűbb és legelragadóbb lány, akivel csak találkoztam. Ezt pontosan tudtam már az első pillanatban.- magyarázta halkan.
- Nem lehet, hogy az első pillanatban belém szerettél.- ráztam a fejem.
- Pedig valami olyasmi történt. Tudtam, hogy megfoglak szerezni és aztán el sem engedlek soha többé.
Boldogan mosolyogva nyugtáztam, hogy a szavai hatására jól eső borzongás fut végig rajtam és a szívem is heves dobogásba kezdett.
- Pedig, ha belegondolunk nem volt olyan egyszerű ez az egész. Milyen hülyén viselkedtem, miután megcsókoltál ott a kapunkban. Elvesztegettem egy hónapot, amit veled tölthettem volna.
- Azután csak még inkább akartalak. Tetszett, hogy nem borulsz a lábaim elé csak azért, mert én vagyok Justin Bieber.
- Londonban viszont már nem tudtam ellenállni neked.
Puszit nyomtam a szájára, amiből ő ügyesen csókot formált és nem is engedett szabadulni, mindaddig, amíg az oxigénhiány közbe nem szólt.
- Még mindig ugyanolyan hatással vagy rám, mint az elején. Akkor azért őrültem meg, mert még nem kaptalak meg, most pedig azért, mert már tudom, milyen veled és legszívesebben egész nap csak...- nagyot nyelt és inkább nem fejezte be, helyette édes csókokkal borította be a nyakam minden szegletét, amit én lehunyt szemmel élveztem, de aztán egy kis idő múlva abbahagyta és felpillantott rám.- Csodállak és nagyon büszke vagyok rád.- mondta váratlanul.
- Tessék? Ezt nekem kéne mondanom. Az én fiúm világsztár.- nevettem fel.
- Igen, a te fiúd világsztár és éppen ezért csodállak. Olyan jól viseled és ezt nem tudom eléggé megköszönni neked. Tudom, illetve csak sejtéseim vannak, hogy mennyire nehéz lehet velem lenni.
- Nem nehéz.- ráztam meg a fejem.- Veled lennem a legjobb és legtermészetesebb dolog a világon.
Justin nem felelt, csak szorosan magához húzott, én pedig a vállára döntöttem a fejem és csendben élveztük egymás közelségét, mindaddig, amíg egyszer csak halkan nevetni nem kezdett.
- Mi az?- vizslattam az arcát érdeklődve, amin az az imádnivaló, jellegzetes félmosolyt láttam.
- Eszembe jutott, amikor lebuktunk Scooter előtt. Milyen dühös volt, most meg szerintem ő örül a legjobban annak, hogy együtt vagyunk.
- Szerintem is. Jó hatással vagyok rád.- vigyorogtam szélesen.
- Én viszont beleviszlek minden rosszba.- mondta, aztán újra felém nyújtotta a pezsgőt, mint egy szemléltetésként a rossz dolgokra.
- Azt hiszem mindkettőnk belevitte a másikat egy bizonyos rosszaságba.- bújtam hozzá még jobban.-
Életem legszebb éjszakája volt, amikor végre egymáséi lettünk.
- Nekem is.- felelte mosolyogva.- El sem hinnéd mennyire féltem, hogy fájdalmat okozok és rossz emlékeid lesznek.
- Ez butaság. Tökéletes volt.
- Tudom, és még nagyon sok ilyen tökéletes éjszakánk lesz.- mondta magabiztosan és egy apró puszit nyomott a számra.
- Mi lesz, amikor újra el kell menned?- kérdeztem rá félve attól, hogy tönkre teszem a meghitt pillanatot.
- Nem megyek el újra nélküled, Em.- válaszolta komolyan.
- Tudod, hogy nekem is el kell kezdenem a főiskolát a következő évben. Akkor nem tudok majd veled menni. Nekem is vannak álmaim.
- Tudom, édesem. Soha nem kérném, hogy add fel az álmaidat értem. Szeretném, hogy sikeres legyél, ezért csak azt kérem, hogy amikor csak tudsz gyere velem. Az én sikereim eléréséhez hozzátartozik az is, hogy neked mellettem a helyed.- mondta gyengéden simogatva a derekam.
- Megtenném.- mondtam meghatottan.
- Micsodát?
- Feladnám az álmaim érted, de csak még jobban szeretlek azért, hogy nem kéred tőlem ezt.- öleltem át szorosan a nyakát.
- Em, sosem tudnék ilyesmit kérni tőled.- suttogta a fülembe.- Szeretlek!
- Én is szeretlek. Mindennél jobban.
Hosszasan megcsókoltuk egymást, aztán Justin elhúzódott és csillogó, barna szemeit az enyémekbe fúrta.
- Emlékszel Párizsra?- mosolyodott el.
- Persze, hogy emlékszem. Szerinted el tudnám felejteni?!
- Azóta is ugyanúgy szeretlek. Sőt jobban.
- Imádom, hogy ilyen romantikus vagy.- bújtam mosolyogva a nyakába.
Justin az állam alá nyúlt, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk, aztán nyelvével gyengéden végigsimított az alsó ajkamon. Hirtelen ötlettől vezérelve kidugtam a nyelvem és az övéhez érintve játszani kezdtünk, majd a játékból hamarosan édes csók kerekedett.
- Hé, ti mit csináltok itt?
Usher hangjára egyből szétrebbentünk és meglepve néztünk az üvegajtón kilépő többiekre.
- Semmit. Nem volt kedvünk a tömeghez.- válaszolta Justin, aztán mindketten felálltunk.
- Megittatok egy üveg pezsgőt?- hitetlenkedett Fredo.
Ránéztem az üvegre és valóban nem sok maradt már az alján, viszont a hatását nem is éreztem.
- Két perc múlva éjfél, úgyhogy erőltessétek le még ezt a két pohárkát.- nyomta a kezünkbe Scooter a koccintáshoz való pezsgős poharakat.
Usher és Jeremy volt a tűzijátékért felelős, úgyhogy mi többiek az ég felé fordulva vártunk.
Justin szorosan átölelte a derekam és ahelyett, hogy felfelé bámult volna, engem nézett, úgy, ahogy én is őt. Szerelmesen és végtelenül boldogan.
Ahogy felhangzottak a "Boldog Újévet!" kiáltások és a tűzijáték hanjai, Justin mintha csak a fejemből lopta volna ki az ötletet felém hajolt és megcsókolt. A karjaimat ösztönösen fontam a nyaka köré, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz. Semmivel nem volt másabb, mint a többi csókunk, de mégis különlegesnek éreztem, ahogy Justin ajkai érzékien simogatták az enyémeket.
- Minden évet így akarok ezután lezárni és kezdeni. Szeretlek.- suttogta, amikor elváltunk és a homlokunkat összeérintve csodáltuk a másikat. Egyetlen szó kavargott a fejemben, amit szintén suttogva ki is mondtam:
- Örökké.
Vége
2012. szeptember 1., szombat
51. fejezet
Gyereknap. :D Két hosszú fejezet egy nap? Nem lesz ez egy kicsit sok? :D Azért remélem örültök, bár így holnap nem biztos, hogy lesz rész.
Jó olvasást! ♥
Beszélgetés hangjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de Justin suttogása egész közelről jött még, aztán legnagyobb meglepetésemre egy kislány hangot hallottam.
- Jazzy, halkan. Emily még alszik.
- Menjünk le, biztos itt volt a Télapó.- kérte a kislány.
- Csak akkor mehetünk le, ha már mindenki ébren van.- válaszolta Justin.
- Miért?
- Mert a Télapó mindenkinek hozott ajándékot és egyszerre kell kibontani. Jaxo nagyon megharagudna, ha kihagynánk ebből.- figyelmeztette, ami hatott is, mert Jazzy belenyugodott, hogy még korán van.
Justin visszahajtotta a fejét a párnára és ekkor vette észre, hogy ébren vagyok.
- Jó reggelt, Em.- mosolygott rám.
- Jó reggelt.
- Felébresztettünk?
- Nem.- hazudtam, mert amúgy is felakartam kelni időben.
- Szerinted volt itt a Télapó?- nézett rám Jazzy.
- Biztosan volt itt, de ilyen korán még nem szabad lemenni. Nézzünk inkább mesét, jó?
Justin bekapcsolta a tv-t, ami aztán rendesen le is kötötte Jazzyt. Bemászott a bátyja ölébe, aki így kihasználva, hogy nincs köztünk a kislány egyből közelebb húzódott hozzám és félkarjával átölelt.
- Fogadjunk, hogy kislánykorodban ugyanígy nézted te is a mesét karácsony reggel.- nevetett halkan a fülembe.
- Igen, azzal a kivétellel, hogy nekem sosem volt bátyám, akinek bemásztam volna az ölébe.
- Scooter azt mesélte, hogy állandóan rajta lógtál. Az majdnem ugyanaz, nem?
- Nem lógtam rajta.- tiltakoztam egyből.- Amúgy meg Scooter is pletykás lett?
- Miért ki még?
- Hát te.- böktem meg a mellkasát.
- Én? Miért lennék pletykás?
- Tegnap reggelre már mindenki úgy fogadott, hogy elővették a legszebb nézésüket, mindezt csak azért, hogy beszélgessek veled.- mondtam el a tényeket.
- Mert mindenki tudja, hogy nekünk együtt kell lennünk. Amúgy apukád elég gyilkos pillantásokkal méregetett, amikor megjöttünk. Mit mondtál neki?
- Csak az igazat. Miért szerinted direkt ellened fordítottam vagy mi?
- Én nem mondtam ezt.
- Pedig úgy hangzott. Nem várhatod, hogy fogadjon széles mosollyal, amikor a lánya miattad sírt. Ez olyan apa-lánya dolog.
- Ne legyél dühös, Em.- kérte, aztán puszit nyomott a hajamra.- Nem akarok veszekedni veled, soha többet.
- Nem hallom a mesét.- szólt ránk mérgesen Jazzy.
- Elnézést.- mosolyogtam rá, aztán inkább felkeltem és a fürdőbe vonultam, hogy felöltözzek és elintézem a reggeli teendőket.
Justin éppen Jazzy ruhái között kutatott, amikor visszamentem és úgy tűnt nem igazán boldogul.
- Ez mi?- fordult felém és egy farmer szoknyát tartott fel, aminek kantárja is volt és egy fehér inggel volt egybe varrva.
- Szoknya.
- De minek van rajta ez a fehér izé?
- Mindegy. Ne azt add rá, ahhoz harisnya is kell.- vettem ki a kezéből, aztán kerestem inkább egy piros hosszú ujjú felsőt meg egy farmert Jazzynek.
Mosolyogva néztem, ahogy felöltözteti a húgát, de amikor a fésülködésre került a sor, Jazzy hisztizni kezdett. Justin aztán tanácstalanul nézett rám én meg kivettem a kezéből a fésűt és odavettem az én ölembe a kislányt.
- Jazzy, te is hercegnős hajat akarsz, ugye?
- Igen.
- Akkor nem szabad sírni, ha fésülnek. A hercegnőknek mindig szépen kifésült hajuk van, mert a hercegek is azt szeretik a mesékbe.
- A hercegek hülyék.- jelentette ki összefont karral.
- Hát, ebben van valami.- mosolyodtam el, aztán egy pillanatra Justinra néztem. Felháborodott pillantást kaptam válaszul.
- Neked Justin a herceged?- kérdezte meg Jazzy, mire Justin is széles mosolyra húzta ajkait és várta, hogy mit válaszolok.
- Hát olyasmi.
- De nincs lova.- mondta és úgy tűnt el sem tud képzelni egy herceget ló nélkül.
- Majd veszek egyet- nevetett fel Justin.
Egész jól lefoglaltuk és így hagyta, hogy befonjam a haját, ami mondjuk fél óráig sem tartott, mert amint Jaxo megérkezett rögtön szét akarta szedni.
Lementünk a nappaliba, ahol már ott volt mindenki, kivéve Scootert. A gyerekeket nem lehetett lenyugtatni, úgyhogy Jeremy azt mondta kibonthatják az ajándékaikat. Mire Scooter is megjött, már egy halom csomagoló papír közepén ültünk és Jazzy meg Jaxon nem győzték mutogatni mindenkinek, hogy mit kaptak.
- Járt itt a Télapó?- kérdezte Scoo.- Nálunk is járt.- tette hozzá, aztán letette a kezében lévő csomagokat és név szerint elkezdte kiosztogatni. Na, akkor kezdett mindenki megőrülni, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy szépen sorban adjuk oda az ajándékokat. Nem, nekünk egyszerre kellett rohangálni. Eltartott vagy egy fél óráig, mire úgy tűnt mindenki megkapta az ajándékát és csomagokkal körülvéve leült.
Egyetlen ajándék volt még nálam, amit szerettem volna nyugodtan odaadni Justinnak és úgy tűnt ő is így gondolta, mert én sem kaptam meg tőle a sajátom.
Körbenéztem és mindenki tökéletesen el volt foglalva, tehát odamerészkedtem Justinhoz.
Mosolyogva pillantott fel rám, amikor odaültem mellé és az ölébe tettem az ajándékát.
- Boldog karácsonyt!- súgtam a fülébe, aztán megöleltem. Visszaölelt ő is és ő is a fülembe suttogott, majd amikor elváltunk a kezembe nyomott egy könyv alakú meg egy kis kocka alakú csomagot.
- Megnézhetem most vagy titkos?- kérdezte a csomagjára bökve.
- Miért lenne titkos?- nevettem fel.
- Nem tudom.- mondta mosolyogva, aztán bontogatni kezdett.
Mosolyogva figyeltem, ahogy először a képet vette ki, ami egy montázs volt, olyan válogatott képekből róla, amiket azóta csináltam, hogy megismertem. Koncert képek, vagy csak egyszerű hétköznapi képek, amikor a többiekkel együtt töltöttük az időnket, a végén pedig kettőnkről egy kép, amit Pattie csinált.
- Tetszik?- kérdeztem, amikor már túl sok ideje nem szólalt meg.
- Persze, hogy tetszik. De mikor... mikor csináltad te ezeket a képeket?
- Mindig nálam van a gépem.- emlékezettem.
- Köszönöm.- puszit nyomott a számra, aztán mosolyogva elővette a másik ajándékot.- Ez mi?- kérdezte összevont szemöldökkel, aztán kinyitotta a tokot és a kezébe vette a napszemüveget. Kíváncsi voltam, hogy mikor veszi észre, hogy nem egyszerű napszemüvegről van szó.
- Van már ilyened?
- Szerintem nincs.- rázta meg a fejét.
- Szerintem sincs, nézd meg a baloldali lencsét.- mondtam, aztán Justin észrevette a nevét, ami ezüstös betűkkel volt írva, alig észrevehetően.
- Hú, saját napszemüveg márka?- nevetett fel.
- Igen és limitált kiadásban, mivel ez az egyetlen van belőle.- értettem egyet.
- Nagyon villogni fogok vele.- mondta, aztán megölelt és kérte, hogy nézzem meg én mit kaptam.
- A kedvenc fotósom.- mondtam megdöbbenve, amikor kibontottam a könyv alakú csomagot, ami valóban könyv volt. Egy album a kedvenc fotósom képeivel.- Honnan tudtad?
- Mindig az ő oldalát nézegetted a neten.- válaszolta egyszerűen. Meglepett, hogy ennyire figyel rám, hogy még ilyenek is feltűnnek neki.- Nézd meg a másikat is.
Kibontottam és egy kis bársonybevonatú dobozt tartottam a kezemben. Justinra néztem mielőtt felnyitottam volna, bár sejtettem, hogy ékszer lesz benne.
- Tudom, hogy az ékszer olyan sablonos, de mivel véletlenül tudtam, hogy Scooter mit vesz neked, úgy gondoltam ez pont illik majd hozzá.- kinyitotta helyettem a dobozt, amiben egy négyszögletű arany medál volt. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy egy J betű van belevésve. Csodálkozva néztem Justinra, aki fogta a Scooteről kapott nyakláncomat és felfűzte rá a medált.
- Nem sablonos, köszönöm.-hálálkodtam, aztán magamhoz öleltem.
- Nekem is van.- húzta elő a pólója alól a szinte mindig nyakában lévő nyakláncot, amin a kis kereszt mellett hasonló medál lógott, csak E betűvel. Nagyon tetszett ez az ajándék ötlete. Nem csak szép gesztusnak találtam, de valamilyen módon megerősített abban, hogy tényleg szeret engem. Segített feltenni a nyakláncom, aztán megint egy apró puszit nyomott a számra. Kezdtem furcsállni, hogy egész nap nem csókolt meg.
Pattie terve, miszerint majd szépen közösen megreggelizünk azonnal kudarcba fulladt, mivel megjött Matt és így mi négyen leléptünk. Volt egy olyan sejtésem, hogy a gyerekeket sem lehetett elrángatni az ajándékoktól.
Nem lett volna semmi gond ezzel az utazással, ha a két fiú nem úgy viselkedett volna, mint az öt éves gyerekek. Justinnal igazán nem nehéz jóban lenni, hiszen barátságos és szinte mindenkivel rögtön megtalálja a közös hangot, eddig ugyanezt gondoltam Mattről is, de úgy tűnt nem hajlandóak egymással beszélni. Kicsit feszült volt a légkör a kocsiban, Betty és Matt elől ültek, mi Justinnal hátul és azon kívül, hogy Betty meg én beszéltünk néhány szót, semmi más nem hangzott el az út alatt. Kész felüdülés volt, amikor odaértünk. Mondjuk arra nem számítottam, hogy Eric anyukája is itt lesz, pedig ha logikusan végiggondoltam volna akkor egyértelműnek tűnthetett.
Odaadtuk az ajándékokat beszélgettünk kicsit, aztán az öcsém kimentett minket, amikor felsírt.
- Megyek én. Legalább felébredt és összepuszilgathatom.- mondtam anyának, amikor indulni akart, aztán Justinnak intettem a fejemmel, hogy kövessen az emeletre.
Danny valószínűleg csak nyűgös volt, mert amikor felvettem rögtön elhallgatott és csodálkozó szemekkel nézett rám, majd a fölé hajoló Justinra.
- Szia, Daniel. Milyen pici vagy még.- fogta meg Justin a kezét és valóban nagyon aprónak tűnt az övé mellett.- Nem hasonlít rád.- mondta nekem.
- Mert Ericre hasonlít.- húztam el a számat.- Szerinted van rá esély, hogy ez változzon?
- Nem hiszem.- nevetett fel.- De nem baj, mert nagyon aranyos.
- Megfogod?- kérdeztem mosolyogva.
- Rám mered bízni?- vigyorodott el.
- Nem hiszem, hogy ismerek rajtad kívül még egy olyan 18 éves fiút, aki ennyire szereti a gyerekeket.
Átadtam a kezébe az öcsémet ő pedig rögtön beszélni kezdett hozzá. Mindenféle butaságról, mint például, hogy vesz neki majd menő cipőket, mint amilyenek a saját öccsének is vannak, meg, hogy megtanítja gitározni. Danielnek nagyon tetszhetett Justin hangja, mert érdeklődve figyelte, egy hang nélkül.
- Nézd csak!- fordította felém az öcsémet, én meg megsimogattam a hasát.- Ő a nővéred. Nagyon szeretem őt, majd, ha nagy leszel elmesélem hogyan ismerkedtünk meg.
- Justin.- szóltam rá nevetve.
- Fontos, hogy kiskorától kezdve tudja, hogy milyen szálak fűznek egymáshoz minket.- mondta komolyan.
- Ezt hol olvastad?
- Sehol. Ez a Bieber-gyereknevelő kézikönyvben van.- felelte széles vigyorral.
- Ja, hogy ilyen is van?- nevettem el magam.
- Nincs, de még írhatok egyet.
- Nagyon hiteles lenne.- bólogattam.
- Azután írnám, amikor már felneveltük a tökéletes gyerekeinket.
- Tudtam, hogy nem szabad téged kisbaba közelébe hozni.- mondtam sóhajtva.
- Miért?
- Vannak helyzetek, mikor elfeledkezel róla, hogy 18 évesek vagyunk és még a közel jövő terveiben sincs benne a gyereknevelés. - mondtam mosolyogva.
- Ó, oké.- mondta döbbenten.- Abbahagytam.
Felnevettem, azon, hogy mennyire el tud kalandozni, aztán kértem, hogy menjünk le.
- Danny.- ugrándozott nővérem az öcsénk nevét ismételgetve.- Add ide nekem.- vette át Justintól.
- Betty, lehet, hogy nem kéne ugrándoznod vele.- figyelmeztette Matt vigyorogva, mire a tesóm leült mellé és lejátszották kb ugyanazt, mint mi az előbb. Matt is szerette a gyerekeket.
- Anya, sütöttél olyan vaníliás sütit?- kérdeztem, mivel az egész karácsonyba ez érdekelt a legjobban.
- Persze, mindjárt hozok.- mondta, aztán eltűnt a konyhában.
- Emily, egész nap sütivel tömöd magad.- mondta Betty.
- Nem is.
- De, igen és még csak délelőtt van.
- Jó, hagyjál.- mondtam, aztán már nyúltam is a kedvencemért, amint anyu letette.- Tényleg egész nap eszek?- néztem Justinra.
- Mondjuk úgy, hogy óránként minimum.- nevetett fel, aztán puszit nyomott a homlokomra.
- Ezt még megeszem, de utána szólj rám.
- Engem nem zavar.- vont vállat. Persze, hogy nem zavarja, de engem igen.
- Mióta vagytok együtt?- kérdezte hirtelen Eric anyukája, Norah. Na, emiatt nem kedvelem túlzottan. Mióta megjöttünk folyton Justint méregette. Egy értelmű volt, hogy felismerte és csak arra várt, hogy kiszedje belőlem, hogy mégis milyen módon keveredtem én Justin közelébe.
- Négy hónapja.- válaszolta helyettem Justin, aztán rám mosolygott és megszorította a kezem.
- Nem okoz problémát az, hogy ilyen sokat vagytok távol?- kérdezett újra Norah.
- Nem vagyunk sokat távol. Emily a legtöbb helyre elkísér.
- Hát ez nagyszerű.- nézett ránk kedvesnek szánt mosollyal.- Milyen jó, hogy nem mentél tovább tanulni, ugye, Emily? Most már semmi szükséged nincs is rá. Amúgy is azt hallottam, hogy a fotósoknak nincs nagy értékük mostanában a piacon.
- A rossz fotósoknak talán nincs.- szólt közbe Betty ingerülten.
- Hagyd csak.- mosolyogtam rá, aztán visszafordultam Norah felé.- Tudom, hogy a te szemedben nem tűnik hivatásnak, de hidd el vannak ebben a szakmában is tehetséges és jól kereső emberek.
- Úgy, ahogy az énekesi pályán is, ugye?- mosolygott tovább. Ezzel a beszólással végleg felidegesített.
- Nem szükséges célozgatni. Nyugodtan mondd csak meg, hogy mit gondolsz.
- Nem célozgattam, Emily.
- Norah, kérlek.- szólt közbe anya.
Eric, Matt és Justin, csak értetlenül pislogtak. Előbbi azért, mert tudta, hogy ilyenkor szoktunk nagyon csúnyán összeveszni, utóbbi kettő pedig azért, mert fogalmuk sem volt, hogy mi történik.
- Ne haragudjatok, de mi most megyünk.- állt fel Betty megelőzve, hogy visszaszóljak valami nagyon csúnyát, ami már a nyelvemen volt.
Nagyon gyorsan elintéztük a búcsúzkodást, aztán már ott sem voltunk.
- Mi volt ez?- kérdezte halkan Justin, amikor a kocsiban ültünk.
- Norah folyton ezt műveli. Utálja anyát, utál minket. Csodálom, hogy Dannyt nem utálja, amiért köze van hozzánk.- mondtam feldúltan.
- Húgi, megbeszéltük már. Nem szabad magadra venni, amit mond.- mondta Betty.
- Hallottad, mit mondott? Még, hogy nem célozgatott? "Nem szükséges tovább tanulnod, Emily."- mondtam gúnyosan.- Minek néz ez engem?
- Ne idegeskedj.- simított végig a karomon Justin.
- Mi volt a problémája az énekesekkel?- kérdezte Matt.
- Azt Justin miatt mondta.- válaszoltam és félve néztem Justinra, hogy vajon megbántódott-e emiatt.
- Nem meglepő számomra, hogy nem értékelik a munkámat.- mosolyodott el halványan.- Ilyesmi miatt sose aggódj, Em.
- Az a baja, hogy neki nem jött össze a modellkarrier. Abban látja szórakozását, ha mindenkinek beszólogathat, aki sikeres.- mondta nővérem, inkább csak Matt és Justin tájékoztatása miatt.
- Nem csodálom, hogy nem jött össze neki, amilyen orra van.- mondta Matt, mire belőlünk kitört a nevetés.
- Arról nem beszélve, hogy látszik, hogy mindene mű.- tette hozzá Justin.
- Nem láttam még ilyen undorítóan vastag ajkakat.- értett egyet Matt fintorogva.
- Szóval azért jól megnéztétek, mi?- kérdezte tettetett felháborodással Betty.
A fiúk rögtön tiltakozni kezdtek, de persze egyikünk sem haragudott. Kifejezetten örültem, hogy Justin és Matt végre beszélnek egymással, még, ha éppenséggel a közös téma Norah kifigurázása volt is. Innentől kezdve, reméltem, hogy jobb lesz a kapcsolatuk.
Amikor hazaértünk, meglepve vettem tudomásul, hogy senki nincs otthon. Betty hazavitte Mattet és mondta, hogy ott is marad estig.
- Szerintem átmentek Scooterékhez.- mondta Justin, amikor már minden szobát átnéztünk.- Átmenjünk mi is?- kérdezte, aztán már húzott is az ajtó felé.
- Várj. Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz!- mosolyodott el.
- Valami baj van? Mármint velünk?
- Tessék?- kerekedtek el a szemei.- Miért lenne baj?
- Hát, ahelyett, hogy újra közel akarnál kerülni hozzám, inkább egyre távolságtartóbb vagy.- mondtam lehajtott fejjel.
- Dehogyis. Nem vagyok távolságtartó, örülök, hogy kibékültünk.- húzott magához.
- Nem csókoltál meg egész nap.- mondtam ki konkrétan, hogy mi a bajom.- Olyan óvatoskodó vagy, mintha attól félnél, hogy bármelyik percben elrohanok.
- Mert kicsit ez is a helyzet.- szólalt meg Justin néhány másodperc után, aztán idegesen beletúrt a hajába.- Nem akarlak lerohanni, mert nem tudom, hogy pontosan mennyire vagyunk kibékülve. Biztosan nem felejtetted el teljesen.- mondta, ami igaz is volt.
- Ez igaz, de ha folyton emlékeztetsz rá, azzal, hogy bűntudat miatt nem mersz megcsókolni, akkor nem is fogom elfelejteni egyhamar.
- Akkor most... Nem értem. Milyen legyek?- kérdezte összezavarodva.
- Justin, ne csináld már.- nevettem fel kínosan.- Mikor szabtam én meg neked, hogy milyen legyél? Azt akarom, hogy olyan legyél, mint eddig, mert önmagad miatt szerettem beléd.
- Szóval hülyén viselkedtem?
- Igen, egy kicsit.- mosolyodtam el.
- Sajnálom. Csak jól akarom csinálni.- elsimított egy hajtincset az arcomból, aztán közelíteni kezdett a szám felé.- Akkor bepótoljuk az elmaradt csókokat? Szerintem a többiek jól elvannak nélkülünk.
- Szerintem is.- bólintottam, aztán a hajába markoltam és lehúztam magamhoz.
Végre úgy tapadt az ajkaimra, hogy nem volt benne semmi óvatoskodás. Olyan csók volt, mint az összes többi csókunk is. Édes, szerelmes, szenvedélyes. Nekem pedig éppen erre volt szükségem.
Jó olvasást! ♥
Beszélgetés hangjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de Justin suttogása egész közelről jött még, aztán legnagyobb meglepetésemre egy kislány hangot hallottam.
- Jazzy, halkan. Emily még alszik.
- Menjünk le, biztos itt volt a Télapó.- kérte a kislány.
- Csak akkor mehetünk le, ha már mindenki ébren van.- válaszolta Justin.
- Miért?
- Mert a Télapó mindenkinek hozott ajándékot és egyszerre kell kibontani. Jaxo nagyon megharagudna, ha kihagynánk ebből.- figyelmeztette, ami hatott is, mert Jazzy belenyugodott, hogy még korán van.
Justin visszahajtotta a fejét a párnára és ekkor vette észre, hogy ébren vagyok.
- Jó reggelt, Em.- mosolygott rám.
- Jó reggelt.
- Felébresztettünk?
- Nem.- hazudtam, mert amúgy is felakartam kelni időben.
- Szerinted volt itt a Télapó?- nézett rám Jazzy.
- Biztosan volt itt, de ilyen korán még nem szabad lemenni. Nézzünk inkább mesét, jó?
Justin bekapcsolta a tv-t, ami aztán rendesen le is kötötte Jazzyt. Bemászott a bátyja ölébe, aki így kihasználva, hogy nincs köztünk a kislány egyből közelebb húzódott hozzám és félkarjával átölelt.
- Fogadjunk, hogy kislánykorodban ugyanígy nézted te is a mesét karácsony reggel.- nevetett halkan a fülembe.
- Igen, azzal a kivétellel, hogy nekem sosem volt bátyám, akinek bemásztam volna az ölébe.
- Scooter azt mesélte, hogy állandóan rajta lógtál. Az majdnem ugyanaz, nem?
- Nem lógtam rajta.- tiltakoztam egyből.- Amúgy meg Scooter is pletykás lett?
- Miért ki még?
- Hát te.- böktem meg a mellkasát.
- Én? Miért lennék pletykás?
- Tegnap reggelre már mindenki úgy fogadott, hogy elővették a legszebb nézésüket, mindezt csak azért, hogy beszélgessek veled.- mondtam el a tényeket.
- Mert mindenki tudja, hogy nekünk együtt kell lennünk. Amúgy apukád elég gyilkos pillantásokkal méregetett, amikor megjöttünk. Mit mondtál neki?
- Csak az igazat. Miért szerinted direkt ellened fordítottam vagy mi?
- Én nem mondtam ezt.
- Pedig úgy hangzott. Nem várhatod, hogy fogadjon széles mosollyal, amikor a lánya miattad sírt. Ez olyan apa-lánya dolog.
- Ne legyél dühös, Em.- kérte, aztán puszit nyomott a hajamra.- Nem akarok veszekedni veled, soha többet.
- Nem hallom a mesét.- szólt ránk mérgesen Jazzy.
- Elnézést.- mosolyogtam rá, aztán inkább felkeltem és a fürdőbe vonultam, hogy felöltözzek és elintézem a reggeli teendőket.
Justin éppen Jazzy ruhái között kutatott, amikor visszamentem és úgy tűnt nem igazán boldogul.
- Ez mi?- fordult felém és egy farmer szoknyát tartott fel, aminek kantárja is volt és egy fehér inggel volt egybe varrva.
- Szoknya.
- De minek van rajta ez a fehér izé?
- Mindegy. Ne azt add rá, ahhoz harisnya is kell.- vettem ki a kezéből, aztán kerestem inkább egy piros hosszú ujjú felsőt meg egy farmert Jazzynek.
Mosolyogva néztem, ahogy felöltözteti a húgát, de amikor a fésülködésre került a sor, Jazzy hisztizni kezdett. Justin aztán tanácstalanul nézett rám én meg kivettem a kezéből a fésűt és odavettem az én ölembe a kislányt.
- Jazzy, te is hercegnős hajat akarsz, ugye?
- Igen.
- Akkor nem szabad sírni, ha fésülnek. A hercegnőknek mindig szépen kifésült hajuk van, mert a hercegek is azt szeretik a mesékbe.
- A hercegek hülyék.- jelentette ki összefont karral.
- Hát, ebben van valami.- mosolyodtam el, aztán egy pillanatra Justinra néztem. Felháborodott pillantást kaptam válaszul.
- Neked Justin a herceged?- kérdezte meg Jazzy, mire Justin is széles mosolyra húzta ajkait és várta, hogy mit válaszolok.
- Hát olyasmi.
- De nincs lova.- mondta és úgy tűnt el sem tud képzelni egy herceget ló nélkül.
- Majd veszek egyet- nevetett fel Justin.
Egész jól lefoglaltuk és így hagyta, hogy befonjam a haját, ami mondjuk fél óráig sem tartott, mert amint Jaxo megérkezett rögtön szét akarta szedni.
Lementünk a nappaliba, ahol már ott volt mindenki, kivéve Scootert. A gyerekeket nem lehetett lenyugtatni, úgyhogy Jeremy azt mondta kibonthatják az ajándékaikat. Mire Scooter is megjött, már egy halom csomagoló papír közepén ültünk és Jazzy meg Jaxon nem győzték mutogatni mindenkinek, hogy mit kaptak.
- Járt itt a Télapó?- kérdezte Scoo.- Nálunk is járt.- tette hozzá, aztán letette a kezében lévő csomagokat és név szerint elkezdte kiosztogatni. Na, akkor kezdett mindenki megőrülni, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy szépen sorban adjuk oda az ajándékokat. Nem, nekünk egyszerre kellett rohangálni. Eltartott vagy egy fél óráig, mire úgy tűnt mindenki megkapta az ajándékát és csomagokkal körülvéve leült.
Egyetlen ajándék volt még nálam, amit szerettem volna nyugodtan odaadni Justinnak és úgy tűnt ő is így gondolta, mert én sem kaptam meg tőle a sajátom.
Körbenéztem és mindenki tökéletesen el volt foglalva, tehát odamerészkedtem Justinhoz.
Mosolyogva pillantott fel rám, amikor odaültem mellé és az ölébe tettem az ajándékát.
- Boldog karácsonyt!- súgtam a fülébe, aztán megöleltem. Visszaölelt ő is és ő is a fülembe suttogott, majd amikor elváltunk a kezembe nyomott egy könyv alakú meg egy kis kocka alakú csomagot.
- Megnézhetem most vagy titkos?- kérdezte a csomagjára bökve.
- Miért lenne titkos?- nevettem fel.
- Nem tudom.- mondta mosolyogva, aztán bontogatni kezdett.
Mosolyogva figyeltem, ahogy először a képet vette ki, ami egy montázs volt, olyan válogatott képekből róla, amiket azóta csináltam, hogy megismertem. Koncert képek, vagy csak egyszerű hétköznapi képek, amikor a többiekkel együtt töltöttük az időnket, a végén pedig kettőnkről egy kép, amit Pattie csinált.
- Tetszik?- kérdeztem, amikor már túl sok ideje nem szólalt meg.
- Persze, hogy tetszik. De mikor... mikor csináltad te ezeket a képeket?
- Mindig nálam van a gépem.- emlékezettem.
- Köszönöm.- puszit nyomott a számra, aztán mosolyogva elővette a másik ajándékot.- Ez mi?- kérdezte összevont szemöldökkel, aztán kinyitotta a tokot és a kezébe vette a napszemüveget. Kíváncsi voltam, hogy mikor veszi észre, hogy nem egyszerű napszemüvegről van szó.
- Van már ilyened?
- Szerintem nincs.- rázta meg a fejét.
- Szerintem sincs, nézd meg a baloldali lencsét.- mondtam, aztán Justin észrevette a nevét, ami ezüstös betűkkel volt írva, alig észrevehetően.
- Hú, saját napszemüveg márka?- nevetett fel.
- Igen és limitált kiadásban, mivel ez az egyetlen van belőle.- értettem egyet.
- Nagyon villogni fogok vele.- mondta, aztán megölelt és kérte, hogy nézzem meg én mit kaptam.
- A kedvenc fotósom.- mondtam megdöbbenve, amikor kibontottam a könyv alakú csomagot, ami valóban könyv volt. Egy album a kedvenc fotósom képeivel.- Honnan tudtad?
- Mindig az ő oldalát nézegetted a neten.- válaszolta egyszerűen. Meglepett, hogy ennyire figyel rám, hogy még ilyenek is feltűnnek neki.- Nézd meg a másikat is.
Kibontottam és egy kis bársonybevonatú dobozt tartottam a kezemben. Justinra néztem mielőtt felnyitottam volna, bár sejtettem, hogy ékszer lesz benne.
- Tudom, hogy az ékszer olyan sablonos, de mivel véletlenül tudtam, hogy Scooter mit vesz neked, úgy gondoltam ez pont illik majd hozzá.- kinyitotta helyettem a dobozt, amiben egy négyszögletű arany medál volt. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy egy J betű van belevésve. Csodálkozva néztem Justinra, aki fogta a Scooteről kapott nyakláncomat és felfűzte rá a medált.
- Nem sablonos, köszönöm.-hálálkodtam, aztán magamhoz öleltem.
- Nekem is van.- húzta elő a pólója alól a szinte mindig nyakában lévő nyakláncot, amin a kis kereszt mellett hasonló medál lógott, csak E betűvel. Nagyon tetszett ez az ajándék ötlete. Nem csak szép gesztusnak találtam, de valamilyen módon megerősített abban, hogy tényleg szeret engem. Segített feltenni a nyakláncom, aztán megint egy apró puszit nyomott a számra. Kezdtem furcsállni, hogy egész nap nem csókolt meg.
Pattie terve, miszerint majd szépen közösen megreggelizünk azonnal kudarcba fulladt, mivel megjött Matt és így mi négyen leléptünk. Volt egy olyan sejtésem, hogy a gyerekeket sem lehetett elrángatni az ajándékoktól.
Nem lett volna semmi gond ezzel az utazással, ha a két fiú nem úgy viselkedett volna, mint az öt éves gyerekek. Justinnal igazán nem nehéz jóban lenni, hiszen barátságos és szinte mindenkivel rögtön megtalálja a közös hangot, eddig ugyanezt gondoltam Mattről is, de úgy tűnt nem hajlandóak egymással beszélni. Kicsit feszült volt a légkör a kocsiban, Betty és Matt elől ültek, mi Justinnal hátul és azon kívül, hogy Betty meg én beszéltünk néhány szót, semmi más nem hangzott el az út alatt. Kész felüdülés volt, amikor odaértünk. Mondjuk arra nem számítottam, hogy Eric anyukája is itt lesz, pedig ha logikusan végiggondoltam volna akkor egyértelműnek tűnthetett.
Odaadtuk az ajándékokat beszélgettünk kicsit, aztán az öcsém kimentett minket, amikor felsírt.
- Megyek én. Legalább felébredt és összepuszilgathatom.- mondtam anyának, amikor indulni akart, aztán Justinnak intettem a fejemmel, hogy kövessen az emeletre.
Danny valószínűleg csak nyűgös volt, mert amikor felvettem rögtön elhallgatott és csodálkozó szemekkel nézett rám, majd a fölé hajoló Justinra.
- Szia, Daniel. Milyen pici vagy még.- fogta meg Justin a kezét és valóban nagyon aprónak tűnt az övé mellett.- Nem hasonlít rád.- mondta nekem.
- Mert Ericre hasonlít.- húztam el a számat.- Szerinted van rá esély, hogy ez változzon?
- Nem hiszem.- nevetett fel.- De nem baj, mert nagyon aranyos.
- Megfogod?- kérdeztem mosolyogva.
- Rám mered bízni?- vigyorodott el.
- Nem hiszem, hogy ismerek rajtad kívül még egy olyan 18 éves fiút, aki ennyire szereti a gyerekeket.
Átadtam a kezébe az öcsémet ő pedig rögtön beszélni kezdett hozzá. Mindenféle butaságról, mint például, hogy vesz neki majd menő cipőket, mint amilyenek a saját öccsének is vannak, meg, hogy megtanítja gitározni. Danielnek nagyon tetszhetett Justin hangja, mert érdeklődve figyelte, egy hang nélkül.
- Nézd csak!- fordította felém az öcsémet, én meg megsimogattam a hasát.- Ő a nővéred. Nagyon szeretem őt, majd, ha nagy leszel elmesélem hogyan ismerkedtünk meg.
- Justin.- szóltam rá nevetve.
- Fontos, hogy kiskorától kezdve tudja, hogy milyen szálak fűznek egymáshoz minket.- mondta komolyan.
- Ezt hol olvastad?
- Sehol. Ez a Bieber-gyereknevelő kézikönyvben van.- felelte széles vigyorral.
- Ja, hogy ilyen is van?- nevettem el magam.
- Nincs, de még írhatok egyet.
- Nagyon hiteles lenne.- bólogattam.
- Azután írnám, amikor már felneveltük a tökéletes gyerekeinket.
- Tudtam, hogy nem szabad téged kisbaba közelébe hozni.- mondtam sóhajtva.
- Miért?
- Vannak helyzetek, mikor elfeledkezel róla, hogy 18 évesek vagyunk és még a közel jövő terveiben sincs benne a gyereknevelés. - mondtam mosolyogva.
- Ó, oké.- mondta döbbenten.- Abbahagytam.
Felnevettem, azon, hogy mennyire el tud kalandozni, aztán kértem, hogy menjünk le.
- Danny.- ugrándozott nővérem az öcsénk nevét ismételgetve.- Add ide nekem.- vette át Justintól.
- Betty, lehet, hogy nem kéne ugrándoznod vele.- figyelmeztette Matt vigyorogva, mire a tesóm leült mellé és lejátszották kb ugyanazt, mint mi az előbb. Matt is szerette a gyerekeket.
- Anya, sütöttél olyan vaníliás sütit?- kérdeztem, mivel az egész karácsonyba ez érdekelt a legjobban.
- Persze, mindjárt hozok.- mondta, aztán eltűnt a konyhában.
- Emily, egész nap sütivel tömöd magad.- mondta Betty.
- Nem is.
- De, igen és még csak délelőtt van.
- Jó, hagyjál.- mondtam, aztán már nyúltam is a kedvencemért, amint anyu letette.- Tényleg egész nap eszek?- néztem Justinra.
- Mondjuk úgy, hogy óránként minimum.- nevetett fel, aztán puszit nyomott a homlokomra.
- Ezt még megeszem, de utána szólj rám.
- Engem nem zavar.- vont vállat. Persze, hogy nem zavarja, de engem igen.
- Mióta vagytok együtt?- kérdezte hirtelen Eric anyukája, Norah. Na, emiatt nem kedvelem túlzottan. Mióta megjöttünk folyton Justint méregette. Egy értelmű volt, hogy felismerte és csak arra várt, hogy kiszedje belőlem, hogy mégis milyen módon keveredtem én Justin közelébe.
- Négy hónapja.- válaszolta helyettem Justin, aztán rám mosolygott és megszorította a kezem.
- Nem okoz problémát az, hogy ilyen sokat vagytok távol?- kérdezett újra Norah.
- Nem vagyunk sokat távol. Emily a legtöbb helyre elkísér.
- Hát ez nagyszerű.- nézett ránk kedvesnek szánt mosollyal.- Milyen jó, hogy nem mentél tovább tanulni, ugye, Emily? Most már semmi szükséged nincs is rá. Amúgy is azt hallottam, hogy a fotósoknak nincs nagy értékük mostanában a piacon.
- A rossz fotósoknak talán nincs.- szólt közbe Betty ingerülten.
- Hagyd csak.- mosolyogtam rá, aztán visszafordultam Norah felé.- Tudom, hogy a te szemedben nem tűnik hivatásnak, de hidd el vannak ebben a szakmában is tehetséges és jól kereső emberek.
- Úgy, ahogy az énekesi pályán is, ugye?- mosolygott tovább. Ezzel a beszólással végleg felidegesített.
- Nem szükséges célozgatni. Nyugodtan mondd csak meg, hogy mit gondolsz.
- Nem célozgattam, Emily.
- Norah, kérlek.- szólt közbe anya.
Eric, Matt és Justin, csak értetlenül pislogtak. Előbbi azért, mert tudta, hogy ilyenkor szoktunk nagyon csúnyán összeveszni, utóbbi kettő pedig azért, mert fogalmuk sem volt, hogy mi történik.
- Ne haragudjatok, de mi most megyünk.- állt fel Betty megelőzve, hogy visszaszóljak valami nagyon csúnyát, ami már a nyelvemen volt.
Nagyon gyorsan elintéztük a búcsúzkodást, aztán már ott sem voltunk.
- Mi volt ez?- kérdezte halkan Justin, amikor a kocsiban ültünk.
- Norah folyton ezt műveli. Utálja anyát, utál minket. Csodálom, hogy Dannyt nem utálja, amiért köze van hozzánk.- mondtam feldúltan.
- Húgi, megbeszéltük már. Nem szabad magadra venni, amit mond.- mondta Betty.
- Hallottad, mit mondott? Még, hogy nem célozgatott? "Nem szükséges tovább tanulnod, Emily."- mondtam gúnyosan.- Minek néz ez engem?
- Ne idegeskedj.- simított végig a karomon Justin.
- Mi volt a problémája az énekesekkel?- kérdezte Matt.
- Azt Justin miatt mondta.- válaszoltam és félve néztem Justinra, hogy vajon megbántódott-e emiatt.
- Nem meglepő számomra, hogy nem értékelik a munkámat.- mosolyodott el halványan.- Ilyesmi miatt sose aggódj, Em.
- Az a baja, hogy neki nem jött össze a modellkarrier. Abban látja szórakozását, ha mindenkinek beszólogathat, aki sikeres.- mondta nővérem, inkább csak Matt és Justin tájékoztatása miatt.
- Nem csodálom, hogy nem jött össze neki, amilyen orra van.- mondta Matt, mire belőlünk kitört a nevetés.
- Arról nem beszélve, hogy látszik, hogy mindene mű.- tette hozzá Justin.
- Nem láttam még ilyen undorítóan vastag ajkakat.- értett egyet Matt fintorogva.
- Szóval azért jól megnéztétek, mi?- kérdezte tettetett felháborodással Betty.
A fiúk rögtön tiltakozni kezdtek, de persze egyikünk sem haragudott. Kifejezetten örültem, hogy Justin és Matt végre beszélnek egymással, még, ha éppenséggel a közös téma Norah kifigurázása volt is. Innentől kezdve, reméltem, hogy jobb lesz a kapcsolatuk.
Amikor hazaértünk, meglepve vettem tudomásul, hogy senki nincs otthon. Betty hazavitte Mattet és mondta, hogy ott is marad estig.
- Szerintem átmentek Scooterékhez.- mondta Justin, amikor már minden szobát átnéztünk.- Átmenjünk mi is?- kérdezte, aztán már húzott is az ajtó felé.
- Várj. Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz!- mosolyodott el.
- Valami baj van? Mármint velünk?
- Tessék?- kerekedtek el a szemei.- Miért lenne baj?
- Hát, ahelyett, hogy újra közel akarnál kerülni hozzám, inkább egyre távolságtartóbb vagy.- mondtam lehajtott fejjel.
- Dehogyis. Nem vagyok távolságtartó, örülök, hogy kibékültünk.- húzott magához.
- Nem csókoltál meg egész nap.- mondtam ki konkrétan, hogy mi a bajom.- Olyan óvatoskodó vagy, mintha attól félnél, hogy bármelyik percben elrohanok.
- Mert kicsit ez is a helyzet.- szólalt meg Justin néhány másodperc után, aztán idegesen beletúrt a hajába.- Nem akarlak lerohanni, mert nem tudom, hogy pontosan mennyire vagyunk kibékülve. Biztosan nem felejtetted el teljesen.- mondta, ami igaz is volt.
- Ez igaz, de ha folyton emlékeztetsz rá, azzal, hogy bűntudat miatt nem mersz megcsókolni, akkor nem is fogom elfelejteni egyhamar.
- Akkor most... Nem értem. Milyen legyek?- kérdezte összezavarodva.
- Justin, ne csináld már.- nevettem fel kínosan.- Mikor szabtam én meg neked, hogy milyen legyél? Azt akarom, hogy olyan legyél, mint eddig, mert önmagad miatt szerettem beléd.
- Szóval hülyén viselkedtem?
- Igen, egy kicsit.- mosolyodtam el.
- Sajnálom. Csak jól akarom csinálni.- elsimított egy hajtincset az arcomból, aztán közelíteni kezdett a szám felé.- Akkor bepótoljuk az elmaradt csókokat? Szerintem a többiek jól elvannak nélkülünk.
- Szerintem is.- bólintottam, aztán a hajába markoltam és lehúztam magamhoz.
Végre úgy tapadt az ajkaimra, hogy nem volt benne semmi óvatoskodás. Olyan csók volt, mint az összes többi csókunk is. Édes, szerelmes, szenvedélyes. Nekem pedig éppen erre volt szükségem.
50. fejezet
Itt a második fele, ami ugyanazon a napon folytatódik. Elég hosszú. :) És szerintem egész jó lett. Szerintetek? :D Engem ez érdekelne inkább.
Jó olvasást! ♥
Otthon már kész felfordulás volt, legalábbis a nappaliban és a konyhában. Apa és Scooter a karácsonyfa faragásával voltak elfoglalva, Carin a díszeket szedte elő - mondjuk láttam olyan díszeket is, amik eddig nem voltak a házban, de nem foglalkoztam vele sokat - Pattie és a nővérem a karácsonyi menüt készítették, de amint megérkeztünk mindenki körbe ugrálta a gyerekeket, akiknek már szerencsére nem okozott gondot, hogy ennyi ember veszi körül őket, mert mindenkit ismertek.
Nem kerülte el a figyelmemet az a jelentőségteljes szempárbeszéd, ami Justin és az anyukája között zajlott le. Persze, hogy az egészet megszervezték, hogy kettesben legyünk.
Igazság szerint a nap további részében nem is nagyon jutott eszembe, hogy Justinnal tulajdonképpen sehogy sem állunk, mert lefoglalt az, hogy Jazzy minden áron sütni akart, Jaxo meg kiskutyáért nyaggatott, hiába mondtam, hogy itt nincs. Emellett próbáltam segíteni is a főzésben nem csak Justin húgával bohóckodni, de ez nem igazán jött össze. Mire Jeremyék megjöttek már nagyjából kész voltunk az ételekkel, a karácsonyfa díszítéssel és úgy általánosságban véve az idegeink is eléggé készen voltak.
- Menj csak fel, Em. Öltözz át, pihenj kicsit.- mondta Justin, amikor már a harmadik dolog esett ki a kezemből.
- Jól vagyok.- mondtam. Persze, olyan fáradtnak éreztem magam, mint, aki egy hete nem aludt. Ami tulajdonképpen nem is volt akkora hazugság. Azok a 3-4 óra alvások nem sokat jelentettek.
- Foltos felsőben és összelisztezett hajjal akarsz vacsorázni?- kérdezte mosolyogva. Lenéztem magamra és valóban igaza volt.
- Mindjárt jövök.- bólintottam, de amint ezt kimondtam Jazzy már ott is volt mellettem mondván, hogy ő is jön velem.
- Nem, most egy kicsit magára hagyjuk Emilyt.- vette fel az ölébe a tesóját Justin.- Mindjárt jön. Nézd csak meg milyen szép lesz majd.
Jazzy még ellenkezett, hogy ő akkor is jön, mert megcsinálja a hajamat hercegnősre, de Justin szerencsére letudta foglalni, úgyhogy észrevétlenül felosontam a szobámba. Úgy gondoltam, hogy mégis csak karácsony és illik kicsit kiöltözni. A hajamba szerencsére tészta darabkák nem kerültek így csak áthúztam rajta néhányszor a fésűt és halvány sminket kentem fel. Úgy döntöttem alkalmas vagyok egy karácsonyi vacsorára úgyhogy visszamentem. Meglepetten vettem tudomásul, hogy itt vannak a nagyszüleim, mert igazság szerint teljesen megfeledkeztem róluk, de így már érthető, hogy hova tűnt el apa. Miközben még a Jeremyékkel történő bemutatkozás folyt, gyorsan odaosontam Justin mellé, aki még mindig Jazzyt fogta.
- Látod, Jazzy? Mondtam, hogy Em nagyon csinos lesz.- mondta a tesójának miután végig nézett rajtam. Elmosolyodtam és ekkor tudatosult bennem, hogy akarva akaratlanul azt a piros selyem blúzt vettem fel, amit már megdicsért néhányszor. Jazzy is egyetértett és belenyugodott, hogy a hajam az ő segítsége nélkül is hercegnős - ahogy ő mondta.
Körbenéztem a nappaliban és alig akartam elhinni, hogy elfér itt ennyi ember. A nagyi közben kiszúrt engem, mint kedvenc és egyelőre legkisebb unokáját, úgyhogy azonnal odajött hozzánk.
- Milyen nagy lettél, szépségem.- mondta, ahogy átölelt.- És megváltoztál.
- Tudom, nagyi.- mosolyodtam el, aztán, ahogy a pillantása Justinra tévedt le is fagyott a mosolyom. Ezek szerint ők még nem ismerkedtek össze. Ránéztem Justinra. Most mégis, hogy mutassam be? Hogy állunk?
- Nagyi- vettem nagy levegőt.- Ő Justin, a barátom.
- Nagyon örülök.- nyújtotta a kezét Justin mosolyogva, de nagyi nem így gondolta. Kicsit mániákus puszi osztogató, úgyhogy Justin is kapott két puszit rögtön.
- Nem is mondtad, hogy van barátod. Főleg, hogy ilyen helyes fiatalember.- mondta mosolyogva a nagymamám, én meg Justin helyett is elvörösödve figyeltem, ahogy a nagypapámmal kezet ráz.
Ő is jól megszorongatott engem, aztán szerencsére áttértek a nővérem agyon ölelgetésére.
- Kicsit elbizonytalanodva mutattál be.- jegyezte meg Justin, amikor utánam jött a konyhába, most már a húga nélkül.
- Kicsit el is vagyok bizonytalanodva.- ismertem be.
- Miért?
- Hát... Tulajdonképpen most hogy állunk?
- Ezt én is szeretném tudni. Én elmondtam az álláspontomat. Küzdeni fogok a bizalmadért.
- Figyelj, ez jól esik meg minden, de ne mondogasd légyszi, mert olyan hülyén érzem magam tőle.
- Tessék? - nevette el magát.
- Hát, lényegében úgy jön ki ez az egész mintha csak a semmiért hisztiznék.- mondtam kínosan.
- Én is így reagáltam volna.
- Jó, de... Mindegy. Csak legyél te, oké? Nem akarom azt a bűnbánó képet látni, mint reggel, mert felfogtam, hogy mi a helyzet.
- Akkor nem utálsz?
- Nem is tudnálak utálni.
- De megbocsátani sem tudsz.- mondta.
- Ez nem megbocsátás kérdése, hanem... Inkább kicsit olyan idegennek érezlek.- mondtam halkan. Tudtam, hogy ez erős volt, de valóban ezt éreztem, mintha lenne egy szakadék köztünk. Justin arca teljesen elkomorodott.
- Szóval azért kell küzdenem, hogy megint közel kerüljünk egymáshoz?- kérdezte én meg bólintottam.- Szerintem menni fog. De akkor tisztázzuk! Nem fogod leordítani a fejem, hogyha egy légtérben tartózkodunk vagy, ha esetleg hozzád érek?
- Nem.- válaszoltam elmosolyodva.
- Oké, mert őszintén szólva reggel óta ezen parázok, Em.- ismerte be én meg hitetlenkedve felnevettem.
- Segítesz?- kérdeztem végül. Együtt kivittük az étkezőasztalra az ételeket aztán visszamentünk a többiekhez.
Scooter rögtön indítványozta, hogy üljünk le enni, mert állítása szerint majd' éhen halt egész nap. Igen végül is, csak minden második ételbe kóstolt bele, amint kész lett. Eltartott egy kis ideig, mire mindenki helyet foglalt és végül Pattie volt az, aki hirtelen ötlettől vezérelve inkább átült Betty mellé, mert állítólag onnan közelebb van a konyha, ha ki kell menni valamiért. Igen, persze. Így kerültem Justin mellé, a másik oldalamon meg Carin ült.
Jazzy nagyon jól megtalálta a közös hangot a nagypapámmal, amit nem is csodálok, mert én is imádtam kislánykoromban, hogy állandóan viccelődött. Scooter rá hasonlít ebben. A nagyi meg Justint faggatta és bár kijelenthetem, hogy elég modern nagyszüleim vannak, mégis rendesen meglepte a tény, hogy az asztalnál ülő Justin, az a Justin, akiről a tv-ben annyit beszélnek. Ezek szerint van olyan ember a Földön, aki nem ismeri fel és az pont az én nagymamám. Hát nem kicsit volt ciki, de a többiek jót nevettek rajta, még Justin is. Ahhoz képest, hogy nem volt annyira összeszokott a társaságunk, mégis egész jól elbeszélgettünk. A vacsora végén nem győztük dicsérni Pattiet, aki úgy tűnt nem csak a főszakács, de a háziasszony szerepét is átvette mára és én ezért nagyon hálás voltam neki. Rá kellett jönnöm, hogy a tegnapi nap ellenére, mégsem lett olyan borzasztó ez a karácsony, sőt ki merem jelenteni, hogy évek óta nem volt ilyen karácsonyunk.
A vacsora végeztével a legtöbben visszamentek a nappaliba, de Carin, Pattie, a nővérem meg én neki álltunk nagyjából elpakolni. Justin is segíteni akart, de őt nem engedte Carin. Később ki is derült, hogy miért. Persze, hogy megkezdték a "vallasuk-Emilyt" akciót.
- Szóval szent a béke?- kérdezte Betty, amikor elmeséltem nagyjából, hogy mi történt.
- Hát azt nem mondanám, valami nem stimmel.
- Természetes, hogy bizalmatlan vagy egy ilyen eset után.- mondta Carin. Miért jön mindenki ezzel a bizalom témával?
- De azért próbálj bízni benne. Hidd el, hogy szeret téged.- mondta Pattie. Persze, hogy védi a fiát.- Nagyon megviseltnek tűnt tegnap és ma reggel.
- Azért arra kíváncsi lennék, hogy ti honnan tudtátok reggelre, hogy mi történt. Ki volt olyan pletykás, Justin vagy apa?
- Justin mondta el, apa egy szót sem szólt.- mondta a tesóm.- De hidd el alig lehetett kihúzni belőle is valamit. Olyan volt, mint valami zombi, csak nézett maga elé. Csodálom, hogy Pattie egyáltalán el tudta rángatni ide.
- Megígértem neki, hogy beszélhet veled.- mondta Pattie felém fordulva.- Nem tudom mi lett volna, ha nem mész vele a gyerekekért, de azt hiszem nem lett volna ilyen kellemes esténk. Amikor megláttam, hogy milyen állapotban botorkáltál le a lépcsőn, már kezdtem félni, hogy lesz két depressziós tizenévesünk.
Igen, reggel tényleg egészen másképp álltunk a dolgokhoz mindketten. Visszagondolva, egyáltalán nem akartam Justinnal még csak szóba állni sem. Nem vagyok már dühös meg csalódott - jó, csalódott egy kicsit- de igazából már megértettem, hogy mi történt, és feleslegesnek tartom, hogy haragudjak rá, vagy nézzem levegőnek, amikor ez egyikünk érzésein sem változtat.
Amikor csatlakoztunk végre a többiekhez a nappaliba, Justin kezében gitár volt. Mosolyogva figyeltem, ahogy behangolja a hangszert, miközben Jeremy mellette arról beszélt, hogy énekeljünk karácsonyi dalokat. Kicsit megrémültem ettől, a legtöbb karácsonyi dal számomra idegesítő.
- A legtöbben amúgy is kapcsolódunk valamilyen módon a zenéhez, énekelni meg mindenki szeret.- mondta, aztán hirtelen rám és Bettyre vigyorgott.- Hallottam ám rólatok. Nem húzzátok ki magatokat az éneklés alól.
Justin rám mosolygott, aztán belekezdett egy dalba. Így, hogy ő játszott nem tűnt olyan rémesnek a dal, mint amilyennek én gondoltam. Nem nagyon tudtuk a szöveget úgyhogy néhol csak kipótoltuk a jól bevált hümmögéssel, és így egész vicces volt. Jazzy ott ült az apja ölében és azt hiszem talán az ő magas hangja hallatszott ki a leginkább. Megkerestem a szememmel Pattiet is, aki Jaxont tartotta az ölében. Irigyeltem Justint, hogy a szüleinek ilyen normális, sőt baráti maradt a viszonyuk. Már legalább a negyedik dalt fejeztük be, amikor Justin a "Mi legyen a következő?" helyett rám nézett, aztán megpengette a gitárt és megszólalt.
- Szeretnék elénekelni egy nem-karácsonyi dalt is, amit ti még nem hallottatok, csak Emily.- nézett újra rám. Jaj ne! Ha elénekli a dalom, tuti elsírom magam.- Mivel ezt neki írtam.- fejezte be, aztán belekezdett a dalba.
Nem hallottam még gitáron eljátszva, de egyből rájöttem, hogy tényleg a dalom lesz. Egy percre sem fordította el a tekintetét rólam és én sem voltam képes megszakítani a szemezést. Éreztem magamon a többiek pillantását és amikor a refrénhez ért, valóban megjelentek a könnycseppek is. Justin hangja elcsuklott, annak ellenére, hogy eddig egyetlen dalban sem hibázott. Nem is tudom, hogy hallottam-e már így énekelni. Amikor véget ért a dal, letette a gitárt és egy pillanatra úgy tűnt, hogy oda akar jönni hozzám, de végül mégsem tette. Igyekeztem kipislogni a szememből a könnyeket, sikertelenül.
- Ez gyönyörű dal. Milyen szerencsés vagy, szépségem.- szólalt meg elsőként a nagyi, aztán a többiek is mind felocsúdtak és megdicsérték Justint, nekem meg alig győzték mondani, hogy milyen kedves barátom van. Ránéztem Jeremy büszke arcára, aztán apát kerestem meg a tekintetemmel. Az ő arcáról a döbbeneten kívül semmit nem tudtam leolvasni, de elmosolyodott, amikor észrevette, hogy nézem. Tudtam, hogy illene mondanom valamit, de nem találtam szavakat. Zavarban voltam és jobb szerettem volna kettesben lenni Justinnal, hogy elmondhassam mit érzek. Nem, igazából nem beszélni akartam vele. Megakartam csókolni, vagy csak egyszerűen átölelni és érezni az illatát. Hebegtem valami elnézést félét, aztán a konyhán át ki siettem a hátsóudvarra néző teraszra. Kellet a friss levegő, hogy ne kezdjek megint sírásba. Tudtam, illetve először csak reménykedtem, hogy Justin utánam jön. Percek múlva megéreztem, ahogy a hátamra terít egy pulcsit, aztán végigsimított a hátamon, de nem ölelt át.
- Jól vagy?
- Tudtam, hogy ma még sírni fogok.- mondtam elmosolyodva, ahogy hátamat nekidöntöttem az alacsony fakerítésnek.
- Nem akartam, hogy sírj.
Sötét volt, csak az utcai lámpák és a Hold fénye adott egy kis világosságot, de Justin csillogó szemeit tisztán láttam.
- Ez a dal... Tudtad, hogy majd ilyenkor bevetheted, mi?- halkan felnevettem, mire Justin is így tett és közelebb lépett.
- Nem akartam, hogy legyenek ilyen esetek, mint ez. Sajnálom, hogy az utóbbi két napban ennyit sírtál miattam.- még közelebb lépett, már szinte teljesen nekem feszült a teste. Kezével gyengéden megsimogatta az arcom.- Mindennél jobban szeretnélek most megcsókolni.- suttogta, az ajkai már így is vészesen közel voltak. Akartam azt a csókot, de azt akartam, hogy ő csókoljon meg engem, ne én őt.
- Akkor tedd meg.
Úgy érintette meg az ajkaimat, mintha attól félne, hogy még soha nem csináltam azelőtt ilyet, pedig pontosan tudta, hogy nem így van. Óvatos volt és nem mélyítette el a csókot, éppen csak az ajkaim ízlelgette, aztán mikor átkaroltam a nyakát felbátorodott. Kezeit lecsúsztatta a derekamra és úgy vont magához, mint aki soha nem is akar elengedni. Én is éppen ezt éreztem, hogy soha nem akarom, hogy véget érjen a csók. Ő húzódott el végül és egy puszit nyomott a homlokomra, majd a szemembe nézett. Megint nem tudtam, mit kéne mondanom. Illetve azt tudtam, hogy normál esetben, mint mondanék egy ilyen csók után, de nem tudtam volna fesztelenül kimondani, így csak a nyakába fúrtam az arcom és belélegeztem az illatát. Talán tényleg a bizalomról van szó. Nem mertem, vagy nem tudtam kimondani neki hogy szeretem, pedig tudtam, hogy ez az amit érzek. Valamiért azt gondoltam, sebezhetőnek érzem majd magam azáltal, hogyha kimondom.
- Menjünk be. Megfázol.- mondta halkan Justin én meg egyetértettem vele, úgyhogy bementünk és amint beléptünk a nappaliba mindenki egy emberként hallgatott el és figyelt minket.
- Justin megvigasztalt?- szólalt meg először Jazzy kíváncsian, mire a legtöbben elmosolyodtunk.
- Igen.- mondtam, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy Pattieből kiszakadt egy sóhaj. Gondolom akkor ezt úgy értelmezték, hogy minden rendben.
Justin fogta a kezem és így valóban olyan természetesnek hatott az egész, de mégis furán éreztem magam. Kezdek megőrülni vagy mi van?
- Le kell feküdni, hogy jöhessen a Télapó.- hallottam meg Erin hangját, amint a kis Jaxont próbálta meggyőzni.
- Én Justinnal alszok.- kötötte ki egyből Jazzy.
Na itt kapcsolódott be a beszélgetésbe újra Scooter, aki nem bírja ki, hogy ne intézkedjen. Elrendelte, hogy Erin, Jeremy és a gyerekek náluk alszanak, ahogyan a nagyszüleim is, aztán Justinra meg Pattire rábízta, hogy döntsék el mit akarnak. Milyen kedves, hogy megengedi.
Justin kérdőn nézett rám, én meg kérdőn néztem vissza rá. Most mit gondolt? Nem fogom külön meginvitálni, hogy legyen kedves aludjon itt.
- Veled aludhatok vagy annyira még nem vagyunk jóban?- kérdezte meg halkan, óvatos mosollyal az arcán.
- Itt aludhatsz.- mondtam.
- De veled?
- Miért, apával jobban szeretnél?- mosolyodtam el, ő meg puszit nyomott a hajamra és nevetve azt mondta "megőrjítesz." Nem tudtam, hogy ez a jó értelemben vett megőrülés-e, de nem hiszem, hogy mert volna kockáztatni egy rossz beszólással az alig-békülésünk első néhány perceiben.
A nagyiék átköltözködtek Scooterékhez, de Jazzyt a világért sem lehetett volna rávenni, hogy ott aludjon. Már a hisztizés határán állt és egyre csak azt hajtogatta, hogy ő a bátyjával akar aludni.
- Itt aludhat.- mondtam Erinnek.
- Dehogyis, aztán meg éjjel, azért sírna, mert nem vagyok itt.- ellenkezett.
- Mikor történt olyan, hogy velem volt és sírt volna értetek?- kérdezte Justin.
Úgy tűnt, hogy ilyen még soha nem fordult elő, mert beleegyeztek. Jazzy nem győzött már pislogni és ásítozni, úgyhogy Justin kézbe vette és felvitte a szobámba.
- Nézd, Jazzy, ez Em szobája. Itt alszol velünk, jó?
- Emily is?- kérdezte álmosan.
- Őt kiraknád a saját szobájából?- kérdezte Justin nevetve, amikor levette róla a cipőit.- Keresel neki valami pizsamát?- kérdezte tőlem, aztán a táskára nézett, amit Erin nyomott a kezembe.
- Fürödni kell.- mondta Jazzy még mielőtt ráadta volna Justin a pólót.
- Most nem kell, majd holnap.
Szerintem ennek kifejezetten örült a kislány, mert szinte azonnal elaludt, ahogy Justin betakargatta.
- Oké, ugye tudod, hogy most nekünk kell Télapót játszani?- kérdezte tőlem, én meg elnevettem magam.
Lementünk és kiraktuk a mi ajándékainkat, bár biztos voltam benne, hogy mire a gyerekek felébrednek már mindenkié ott lesz.
- Azt hiszem örülök, hogy nem kell majd mindennap lejátszanom ezt az öcsémmel, mint ma.- mondtam, amikor kimentünk a konyhába. Apa és Betty is lefeküdtek már és olyan furcsán csendes volt a ház. Csak mi ketten, Justinnal.
- Élvezd ki, amíg pici és nem tud minden játék miatt nyaggatni.- válaszolta mosolyogva.- Amúgy nem is láttam még a tesódat.
- Hát, holnap megyek anyáékhoz. Illetve te is meg vagy hívva meg Matt is.
- Most ez azt akarta jelenteni, hogy örülnél ha veled mennék vagy csak azt, hogy "ne szenvedj már te szerencsétlen, eljöhetsz velem"?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Szeretném, ha eljönnél.- mosolyogtam rá.
- Akkor köszönöm a meghívást.- mondta aztán megpuszilt.
- Menjünk fel.- mondtam, aztán visszatettem a sütit a hűtőbe. Igazából már régen felmehettünk volna, csak én nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg azt a mákos sütit, amit Pattie állítólag olyan jól csinál. Tényleg jó volt.
Előbb Justin ment el zuhanyozni, majd én aztán mikor visszaértem volt alkalmam jól megfigyelni, hogy milyen aranyosak. Justin egyik karján Jazzy feje pihent a másikkal pedig átölelte őt. Azt hittem ő is alszik már, de amikor befeküdtem a kislány másik oldalára akkor suttogva megszólalt.
- Jó éjt, Em. És köszönöm.
- Mit köszönsz?- kérdeztem meglepve.
- Azt, hogy vagy nekem.- súgta vissza, én meg megint csak az őrült dobogásra lettem figyelmes a mellkasomban.
- Jó éjt, Justin.- válaszoltam néhány pillanat múlva és a tegnapi nap után most végre mosolyogva aludtam el.
Jó olvasást! ♥
Otthon már kész felfordulás volt, legalábbis a nappaliban és a konyhában. Apa és Scooter a karácsonyfa faragásával voltak elfoglalva, Carin a díszeket szedte elő - mondjuk láttam olyan díszeket is, amik eddig nem voltak a házban, de nem foglalkoztam vele sokat - Pattie és a nővérem a karácsonyi menüt készítették, de amint megérkeztünk mindenki körbe ugrálta a gyerekeket, akiknek már szerencsére nem okozott gondot, hogy ennyi ember veszi körül őket, mert mindenkit ismertek.
Nem kerülte el a figyelmemet az a jelentőségteljes szempárbeszéd, ami Justin és az anyukája között zajlott le. Persze, hogy az egészet megszervezték, hogy kettesben legyünk.
Igazság szerint a nap további részében nem is nagyon jutott eszembe, hogy Justinnal tulajdonképpen sehogy sem állunk, mert lefoglalt az, hogy Jazzy minden áron sütni akart, Jaxo meg kiskutyáért nyaggatott, hiába mondtam, hogy itt nincs. Emellett próbáltam segíteni is a főzésben nem csak Justin húgával bohóckodni, de ez nem igazán jött össze. Mire Jeremyék megjöttek már nagyjából kész voltunk az ételekkel, a karácsonyfa díszítéssel és úgy általánosságban véve az idegeink is eléggé készen voltak.
- Menj csak fel, Em. Öltözz át, pihenj kicsit.- mondta Justin, amikor már a harmadik dolog esett ki a kezemből.
- Jól vagyok.- mondtam. Persze, olyan fáradtnak éreztem magam, mint, aki egy hete nem aludt. Ami tulajdonképpen nem is volt akkora hazugság. Azok a 3-4 óra alvások nem sokat jelentettek.
- Foltos felsőben és összelisztezett hajjal akarsz vacsorázni?- kérdezte mosolyogva. Lenéztem magamra és valóban igaza volt.
- Mindjárt jövök.- bólintottam, de amint ezt kimondtam Jazzy már ott is volt mellettem mondván, hogy ő is jön velem.
- Nem, most egy kicsit magára hagyjuk Emilyt.- vette fel az ölébe a tesóját Justin.- Mindjárt jön. Nézd csak meg milyen szép lesz majd.
Jazzy még ellenkezett, hogy ő akkor is jön, mert megcsinálja a hajamat hercegnősre, de Justin szerencsére letudta foglalni, úgyhogy észrevétlenül felosontam a szobámba. Úgy gondoltam, hogy mégis csak karácsony és illik kicsit kiöltözni. A hajamba szerencsére tészta darabkák nem kerültek így csak áthúztam rajta néhányszor a fésűt és halvány sminket kentem fel. Úgy döntöttem alkalmas vagyok egy karácsonyi vacsorára úgyhogy visszamentem. Meglepetten vettem tudomásul, hogy itt vannak a nagyszüleim, mert igazság szerint teljesen megfeledkeztem róluk, de így már érthető, hogy hova tűnt el apa. Miközben még a Jeremyékkel történő bemutatkozás folyt, gyorsan odaosontam Justin mellé, aki még mindig Jazzyt fogta.
- Látod, Jazzy? Mondtam, hogy Em nagyon csinos lesz.- mondta a tesójának miután végig nézett rajtam. Elmosolyodtam és ekkor tudatosult bennem, hogy akarva akaratlanul azt a piros selyem blúzt vettem fel, amit már megdicsért néhányszor. Jazzy is egyetértett és belenyugodott, hogy a hajam az ő segítsége nélkül is hercegnős - ahogy ő mondta.
Körbenéztem a nappaliban és alig akartam elhinni, hogy elfér itt ennyi ember. A nagyi közben kiszúrt engem, mint kedvenc és egyelőre legkisebb unokáját, úgyhogy azonnal odajött hozzánk.
- Milyen nagy lettél, szépségem.- mondta, ahogy átölelt.- És megváltoztál.
- Tudom, nagyi.- mosolyodtam el, aztán, ahogy a pillantása Justinra tévedt le is fagyott a mosolyom. Ezek szerint ők még nem ismerkedtek össze. Ránéztem Justinra. Most mégis, hogy mutassam be? Hogy állunk?
- Nagyi- vettem nagy levegőt.- Ő Justin, a barátom.
- Nagyon örülök.- nyújtotta a kezét Justin mosolyogva, de nagyi nem így gondolta. Kicsit mániákus puszi osztogató, úgyhogy Justin is kapott két puszit rögtön.
- Nem is mondtad, hogy van barátod. Főleg, hogy ilyen helyes fiatalember.- mondta mosolyogva a nagymamám, én meg Justin helyett is elvörösödve figyeltem, ahogy a nagypapámmal kezet ráz.
Ő is jól megszorongatott engem, aztán szerencsére áttértek a nővérem agyon ölelgetésére.
- Kicsit elbizonytalanodva mutattál be.- jegyezte meg Justin, amikor utánam jött a konyhába, most már a húga nélkül.
- Kicsit el is vagyok bizonytalanodva.- ismertem be.
- Miért?
- Hát... Tulajdonképpen most hogy állunk?
- Ezt én is szeretném tudni. Én elmondtam az álláspontomat. Küzdeni fogok a bizalmadért.
- Figyelj, ez jól esik meg minden, de ne mondogasd légyszi, mert olyan hülyén érzem magam tőle.
- Tessék? - nevette el magát.
- Hát, lényegében úgy jön ki ez az egész mintha csak a semmiért hisztiznék.- mondtam kínosan.
- Én is így reagáltam volna.
- Jó, de... Mindegy. Csak legyél te, oké? Nem akarom azt a bűnbánó képet látni, mint reggel, mert felfogtam, hogy mi a helyzet.
- Akkor nem utálsz?
- Nem is tudnálak utálni.
- De megbocsátani sem tudsz.- mondta.
- Ez nem megbocsátás kérdése, hanem... Inkább kicsit olyan idegennek érezlek.- mondtam halkan. Tudtam, hogy ez erős volt, de valóban ezt éreztem, mintha lenne egy szakadék köztünk. Justin arca teljesen elkomorodott.
- Szóval azért kell küzdenem, hogy megint közel kerüljünk egymáshoz?- kérdezte én meg bólintottam.- Szerintem menni fog. De akkor tisztázzuk! Nem fogod leordítani a fejem, hogyha egy légtérben tartózkodunk vagy, ha esetleg hozzád érek?
- Nem.- válaszoltam elmosolyodva.
- Oké, mert őszintén szólva reggel óta ezen parázok, Em.- ismerte be én meg hitetlenkedve felnevettem.
- Segítesz?- kérdeztem végül. Együtt kivittük az étkezőasztalra az ételeket aztán visszamentünk a többiekhez.
Scooter rögtön indítványozta, hogy üljünk le enni, mert állítása szerint majd' éhen halt egész nap. Igen végül is, csak minden második ételbe kóstolt bele, amint kész lett. Eltartott egy kis ideig, mire mindenki helyet foglalt és végül Pattie volt az, aki hirtelen ötlettől vezérelve inkább átült Betty mellé, mert állítólag onnan közelebb van a konyha, ha ki kell menni valamiért. Igen, persze. Így kerültem Justin mellé, a másik oldalamon meg Carin ült.
Jazzy nagyon jól megtalálta a közös hangot a nagypapámmal, amit nem is csodálok, mert én is imádtam kislánykoromban, hogy állandóan viccelődött. Scooter rá hasonlít ebben. A nagyi meg Justint faggatta és bár kijelenthetem, hogy elég modern nagyszüleim vannak, mégis rendesen meglepte a tény, hogy az asztalnál ülő Justin, az a Justin, akiről a tv-ben annyit beszélnek. Ezek szerint van olyan ember a Földön, aki nem ismeri fel és az pont az én nagymamám. Hát nem kicsit volt ciki, de a többiek jót nevettek rajta, még Justin is. Ahhoz képest, hogy nem volt annyira összeszokott a társaságunk, mégis egész jól elbeszélgettünk. A vacsora végén nem győztük dicsérni Pattiet, aki úgy tűnt nem csak a főszakács, de a háziasszony szerepét is átvette mára és én ezért nagyon hálás voltam neki. Rá kellett jönnöm, hogy a tegnapi nap ellenére, mégsem lett olyan borzasztó ez a karácsony, sőt ki merem jelenteni, hogy évek óta nem volt ilyen karácsonyunk.
A vacsora végeztével a legtöbben visszamentek a nappaliba, de Carin, Pattie, a nővérem meg én neki álltunk nagyjából elpakolni. Justin is segíteni akart, de őt nem engedte Carin. Később ki is derült, hogy miért. Persze, hogy megkezdték a "vallasuk-Emilyt" akciót.
- Szóval szent a béke?- kérdezte Betty, amikor elmeséltem nagyjából, hogy mi történt.
- Hát azt nem mondanám, valami nem stimmel.
- Természetes, hogy bizalmatlan vagy egy ilyen eset után.- mondta Carin. Miért jön mindenki ezzel a bizalom témával?
- De azért próbálj bízni benne. Hidd el, hogy szeret téged.- mondta Pattie. Persze, hogy védi a fiát.- Nagyon megviseltnek tűnt tegnap és ma reggel.
- Azért arra kíváncsi lennék, hogy ti honnan tudtátok reggelre, hogy mi történt. Ki volt olyan pletykás, Justin vagy apa?
- Justin mondta el, apa egy szót sem szólt.- mondta a tesóm.- De hidd el alig lehetett kihúzni belőle is valamit. Olyan volt, mint valami zombi, csak nézett maga elé. Csodálom, hogy Pattie egyáltalán el tudta rángatni ide.
- Megígértem neki, hogy beszélhet veled.- mondta Pattie felém fordulva.- Nem tudom mi lett volna, ha nem mész vele a gyerekekért, de azt hiszem nem lett volna ilyen kellemes esténk. Amikor megláttam, hogy milyen állapotban botorkáltál le a lépcsőn, már kezdtem félni, hogy lesz két depressziós tizenévesünk.
Igen, reggel tényleg egészen másképp álltunk a dolgokhoz mindketten. Visszagondolva, egyáltalán nem akartam Justinnal még csak szóba állni sem. Nem vagyok már dühös meg csalódott - jó, csalódott egy kicsit- de igazából már megértettem, hogy mi történt, és feleslegesnek tartom, hogy haragudjak rá, vagy nézzem levegőnek, amikor ez egyikünk érzésein sem változtat.
Amikor csatlakoztunk végre a többiekhez a nappaliba, Justin kezében gitár volt. Mosolyogva figyeltem, ahogy behangolja a hangszert, miközben Jeremy mellette arról beszélt, hogy énekeljünk karácsonyi dalokat. Kicsit megrémültem ettől, a legtöbb karácsonyi dal számomra idegesítő.
- A legtöbben amúgy is kapcsolódunk valamilyen módon a zenéhez, énekelni meg mindenki szeret.- mondta, aztán hirtelen rám és Bettyre vigyorgott.- Hallottam ám rólatok. Nem húzzátok ki magatokat az éneklés alól.
Justin rám mosolygott, aztán belekezdett egy dalba. Így, hogy ő játszott nem tűnt olyan rémesnek a dal, mint amilyennek én gondoltam. Nem nagyon tudtuk a szöveget úgyhogy néhol csak kipótoltuk a jól bevált hümmögéssel, és így egész vicces volt. Jazzy ott ült az apja ölében és azt hiszem talán az ő magas hangja hallatszott ki a leginkább. Megkerestem a szememmel Pattiet is, aki Jaxont tartotta az ölében. Irigyeltem Justint, hogy a szüleinek ilyen normális, sőt baráti maradt a viszonyuk. Már legalább a negyedik dalt fejeztük be, amikor Justin a "Mi legyen a következő?" helyett rám nézett, aztán megpengette a gitárt és megszólalt.
- Szeretnék elénekelni egy nem-karácsonyi dalt is, amit ti még nem hallottatok, csak Emily.- nézett újra rám. Jaj ne! Ha elénekli a dalom, tuti elsírom magam.- Mivel ezt neki írtam.- fejezte be, aztán belekezdett a dalba.
Nem hallottam még gitáron eljátszva, de egyből rájöttem, hogy tényleg a dalom lesz. Egy percre sem fordította el a tekintetét rólam és én sem voltam képes megszakítani a szemezést. Éreztem magamon a többiek pillantását és amikor a refrénhez ért, valóban megjelentek a könnycseppek is. Justin hangja elcsuklott, annak ellenére, hogy eddig egyetlen dalban sem hibázott. Nem is tudom, hogy hallottam-e már így énekelni. Amikor véget ért a dal, letette a gitárt és egy pillanatra úgy tűnt, hogy oda akar jönni hozzám, de végül mégsem tette. Igyekeztem kipislogni a szememből a könnyeket, sikertelenül.
- Ez gyönyörű dal. Milyen szerencsés vagy, szépségem.- szólalt meg elsőként a nagyi, aztán a többiek is mind felocsúdtak és megdicsérték Justint, nekem meg alig győzték mondani, hogy milyen kedves barátom van. Ránéztem Jeremy büszke arcára, aztán apát kerestem meg a tekintetemmel. Az ő arcáról a döbbeneten kívül semmit nem tudtam leolvasni, de elmosolyodott, amikor észrevette, hogy nézem. Tudtam, hogy illene mondanom valamit, de nem találtam szavakat. Zavarban voltam és jobb szerettem volna kettesben lenni Justinnal, hogy elmondhassam mit érzek. Nem, igazából nem beszélni akartam vele. Megakartam csókolni, vagy csak egyszerűen átölelni és érezni az illatát. Hebegtem valami elnézést félét, aztán a konyhán át ki siettem a hátsóudvarra néző teraszra. Kellet a friss levegő, hogy ne kezdjek megint sírásba. Tudtam, illetve először csak reménykedtem, hogy Justin utánam jön. Percek múlva megéreztem, ahogy a hátamra terít egy pulcsit, aztán végigsimított a hátamon, de nem ölelt át.
- Jól vagy?
- Tudtam, hogy ma még sírni fogok.- mondtam elmosolyodva, ahogy hátamat nekidöntöttem az alacsony fakerítésnek.
- Nem akartam, hogy sírj.
Sötét volt, csak az utcai lámpák és a Hold fénye adott egy kis világosságot, de Justin csillogó szemeit tisztán láttam.
- Ez a dal... Tudtad, hogy majd ilyenkor bevetheted, mi?- halkan felnevettem, mire Justin is így tett és közelebb lépett.
- Nem akartam, hogy legyenek ilyen esetek, mint ez. Sajnálom, hogy az utóbbi két napban ennyit sírtál miattam.- még közelebb lépett, már szinte teljesen nekem feszült a teste. Kezével gyengéden megsimogatta az arcom.- Mindennél jobban szeretnélek most megcsókolni.- suttogta, az ajkai már így is vészesen közel voltak. Akartam azt a csókot, de azt akartam, hogy ő csókoljon meg engem, ne én őt.
- Akkor tedd meg.
Úgy érintette meg az ajkaimat, mintha attól félne, hogy még soha nem csináltam azelőtt ilyet, pedig pontosan tudta, hogy nem így van. Óvatos volt és nem mélyítette el a csókot, éppen csak az ajkaim ízlelgette, aztán mikor átkaroltam a nyakát felbátorodott. Kezeit lecsúsztatta a derekamra és úgy vont magához, mint aki soha nem is akar elengedni. Én is éppen ezt éreztem, hogy soha nem akarom, hogy véget érjen a csók. Ő húzódott el végül és egy puszit nyomott a homlokomra, majd a szemembe nézett. Megint nem tudtam, mit kéne mondanom. Illetve azt tudtam, hogy normál esetben, mint mondanék egy ilyen csók után, de nem tudtam volna fesztelenül kimondani, így csak a nyakába fúrtam az arcom és belélegeztem az illatát. Talán tényleg a bizalomról van szó. Nem mertem, vagy nem tudtam kimondani neki hogy szeretem, pedig tudtam, hogy ez az amit érzek. Valamiért azt gondoltam, sebezhetőnek érzem majd magam azáltal, hogyha kimondom.
- Menjünk be. Megfázol.- mondta halkan Justin én meg egyetértettem vele, úgyhogy bementünk és amint beléptünk a nappaliba mindenki egy emberként hallgatott el és figyelt minket.
- Justin megvigasztalt?- szólalt meg először Jazzy kíváncsian, mire a legtöbben elmosolyodtunk.
- Igen.- mondtam, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy Pattieből kiszakadt egy sóhaj. Gondolom akkor ezt úgy értelmezték, hogy minden rendben.
Justin fogta a kezem és így valóban olyan természetesnek hatott az egész, de mégis furán éreztem magam. Kezdek megőrülni vagy mi van?
- Le kell feküdni, hogy jöhessen a Télapó.- hallottam meg Erin hangját, amint a kis Jaxont próbálta meggyőzni.
- Én Justinnal alszok.- kötötte ki egyből Jazzy.
Na itt kapcsolódott be a beszélgetésbe újra Scooter, aki nem bírja ki, hogy ne intézkedjen. Elrendelte, hogy Erin, Jeremy és a gyerekek náluk alszanak, ahogyan a nagyszüleim is, aztán Justinra meg Pattire rábízta, hogy döntsék el mit akarnak. Milyen kedves, hogy megengedi.
Justin kérdőn nézett rám, én meg kérdőn néztem vissza rá. Most mit gondolt? Nem fogom külön meginvitálni, hogy legyen kedves aludjon itt.
- Veled aludhatok vagy annyira még nem vagyunk jóban?- kérdezte meg halkan, óvatos mosollyal az arcán.
- Itt aludhatsz.- mondtam.
- De veled?
- Miért, apával jobban szeretnél?- mosolyodtam el, ő meg puszit nyomott a hajamra és nevetve azt mondta "megőrjítesz." Nem tudtam, hogy ez a jó értelemben vett megőrülés-e, de nem hiszem, hogy mert volna kockáztatni egy rossz beszólással az alig-békülésünk első néhány perceiben.
A nagyiék átköltözködtek Scooterékhez, de Jazzyt a világért sem lehetett volna rávenni, hogy ott aludjon. Már a hisztizés határán állt és egyre csak azt hajtogatta, hogy ő a bátyjával akar aludni.
- Itt aludhat.- mondtam Erinnek.
- Dehogyis, aztán meg éjjel, azért sírna, mert nem vagyok itt.- ellenkezett.
- Mikor történt olyan, hogy velem volt és sírt volna értetek?- kérdezte Justin.
Úgy tűnt, hogy ilyen még soha nem fordult elő, mert beleegyeztek. Jazzy nem győzött már pislogni és ásítozni, úgyhogy Justin kézbe vette és felvitte a szobámba.
- Nézd, Jazzy, ez Em szobája. Itt alszol velünk, jó?
- Emily is?- kérdezte álmosan.
- Őt kiraknád a saját szobájából?- kérdezte Justin nevetve, amikor levette róla a cipőit.- Keresel neki valami pizsamát?- kérdezte tőlem, aztán a táskára nézett, amit Erin nyomott a kezembe.
- Fürödni kell.- mondta Jazzy még mielőtt ráadta volna Justin a pólót.
- Most nem kell, majd holnap.
Szerintem ennek kifejezetten örült a kislány, mert szinte azonnal elaludt, ahogy Justin betakargatta.
- Oké, ugye tudod, hogy most nekünk kell Télapót játszani?- kérdezte tőlem, én meg elnevettem magam.
Lementünk és kiraktuk a mi ajándékainkat, bár biztos voltam benne, hogy mire a gyerekek felébrednek már mindenkié ott lesz.
- Azt hiszem örülök, hogy nem kell majd mindennap lejátszanom ezt az öcsémmel, mint ma.- mondtam, amikor kimentünk a konyhába. Apa és Betty is lefeküdtek már és olyan furcsán csendes volt a ház. Csak mi ketten, Justinnal.
- Élvezd ki, amíg pici és nem tud minden játék miatt nyaggatni.- válaszolta mosolyogva.- Amúgy nem is láttam még a tesódat.
- Hát, holnap megyek anyáékhoz. Illetve te is meg vagy hívva meg Matt is.
- Most ez azt akarta jelenteni, hogy örülnél ha veled mennék vagy csak azt, hogy "ne szenvedj már te szerencsétlen, eljöhetsz velem"?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Szeretném, ha eljönnél.- mosolyogtam rá.
- Akkor köszönöm a meghívást.- mondta aztán megpuszilt.
- Menjünk fel.- mondtam, aztán visszatettem a sütit a hűtőbe. Igazából már régen felmehettünk volna, csak én nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg azt a mákos sütit, amit Pattie állítólag olyan jól csinál. Tényleg jó volt.
Előbb Justin ment el zuhanyozni, majd én aztán mikor visszaértem volt alkalmam jól megfigyelni, hogy milyen aranyosak. Justin egyik karján Jazzy feje pihent a másikkal pedig átölelte őt. Azt hittem ő is alszik már, de amikor befeküdtem a kislány másik oldalára akkor suttogva megszólalt.
- Jó éjt, Em. És köszönöm.
- Mit köszönsz?- kérdeztem meglepve.
- Azt, hogy vagy nekem.- súgta vissza, én meg megint csak az őrült dobogásra lettem figyelmes a mellkasomban.
- Jó éjt, Justin.- válaszoltam néhány pillanat múlva és a tegnapi nap után most végre mosolyogva aludtam el.
2012. augusztus 31., péntek
49. fejezet
Sziasztok!
Olyan hosszúra sikerült írnom ennek az egy napnak az eseményeit, hogy muszáj volt ketté szednem, szóval elég furcsa lezáratlan vége van ennek a fejezetnek, de a holnapi részben innen folytatódnak az események. Valamit akartam még tegnap éjjel írni ide, de mára elfelejtettem. Mindegy. :D
Jó olvasást! ♥
Azt hiszem az éjjel álomba sírtam magam. Jó, ez kicsit erős, de lényegben attól kezdve, hogy feljöttem a szobámba három dolgot csináltam. Gondolkodtam, sírtam és átlag két percenként ránéztem a telefonomra. Igen, annak ellenére, hogy úgy jöttem be a házba, hogy egy szót nem szóltam hozzá, mégis vártam, hogy hívjon vagy írjon. Bármit. Apa bejött éjjel és éppen egy sírás közepébe csöppent bele így elmondtam neki, hogy mi történt. Tanácsot ugyan nem tudott adni, de nem is arra volt szükségem, csak arra, hogy meghallgasson. Aztán valahogy elaludtam végre, de alig néhány óra múlva felébredtem arra, hogy reggel van. Első gondolatom az volt, hogy mindennél jobban szeretném, ha a tegnap és az csók meg sem történt volna. Akkor most nem egyedül ébredtem volna és nem érezném magam ilyen hihetetlenül pocsékul.
Sokáig töprengtem azon, hogy vajon felöltözzek-e, de végül elhatároztam magam, hogy lemegyek és segítek Bettynek a sütés-főzésben. Elég nagy meglepetés ért, amikor Bettyn és apán kívül még ott találtam négy embert. Scooter, Carin, Pattie és... legnagyobb megdöbbenésemre Justin ott ültek a konyhánkban és tök nyugodtan beszélgettek. Illetve Pattie és Betty valami kaját készítettek.
- Sziasztok. Gyűlés van?- néztem rájuk értetlenül.
- Jó reggelt! Nem gyűlés, hanem karácsony.- válaszolta Scooter mosolyogva.
- Gyere, Emily, ülj le. Csináltunk reggelit.- invitált kedvesen Pattie. Ez mind oké, de mit keresnek itt már reggel fél 9-kor? Végül aztán leültem... pont Justinnal szemben. Így egész reggeli alatt premierplánban figyelhettem a bűnbánó képét meg az óvatoskodó mosolyát. Remek közös étkezés volt. A másik dolog, ami nagyon zavart az volt, hogy kiderült, Justin vagy apa valójában milyen pletykásak. Mivel senki nem kérdezett semmit, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy már tudják, hogy miért nem ugrottam a nyakába, amint megláttam, sőt, ugyanez volt az oka annak, amiért nem szóltunk egy szót sem egymáshoz egész végig. A többiek persze vidáman beszélgettek, sőt mi is beszélgettünk velünk, csak egymással nem. Kiderült, hogy Justin nagyszülei csak holnap jönnek, mert törölték a járatukat, Jeremyék viszont már itt voltak. Úgy értem Atlantában, nem nálunk.
- Justin, nem mész el a gyerekekért? Jeremy és Erin szerintem alig várja, hogy átvedd tőlük a bébiszitterkedést.- nevetett fel Pattie.
Mivel úgy tűnt most nálunk van a főhadiszállás kifejezetten örültem az ötletnek, hogy Jazzy és Jaxo is itt legyen velünk egy kicsit. Viszont annak már nem örültem ennyire, amikor Justin megszólalt.
- Szívesen elhozom őket, ha Em is vállalja a bébiszitterkedést.
- A te testvéreid.- jegyeztem meg nem túl kedvesen, de rögtön meg is bántam, hiszen nem a gyerekekre haragszom, csak az idióta bátyjukra.
- De szeretnek téged.- tette hozzá Justin.
- Menj vele, Emily.- kérte nővérem is.
Ránéztem egy afféle "Te ezt most komolyan gondolod?" pillantással, mire egy dühösen rám meredő Bettyvel találtam szembe magam. Körbenéztem a többieken és mindenki szinte könyörgően nézett rám. Mi van itt? Én vagyok az, akivel egyet kéne érteniük, nem? Vagy itt olyan törvények uralkodnak, ahol Justinnak kötelező mindent megbocsátani? Végül ránéztem apára, mivel tudtam, hogy ő az egyetlen, aki ismeri az én verziómat is, hátha ő mellém áll. Nem tette, helyette csak alig észrevehetően bólintott. Sóhajtottam, majd szó nélkül felmentem a szobámba cipőt és kabátot húzni. Két perc múlva, amikor újra a lépcsőn tartottam lefelé, megütötte a fülemet egy beszélgetés.
- De mit csináljak, anya? Nem tarthatom a kocsiban akarata ellenére. És különben is, a tesóimat elhozni jó kifogás, de nyilván nem előttük fogjuk megbeszélni.
- Találd fel magad, kölyök.- hallottam Scooter hangját, aztán Justin idegesen kifújta a levegőt és mikor beléptem láttam, hogy éppen a hajába túrt.
- Megyünk?- néztem rá és igyekeztem a legközömbösebben beszélni.
- Persze.- mosolyodott el. Szerintem nem volt biztos benne, hogy elmegyek-e vele. Felkapta a kulcsát az asztalról, aztán kilépett utánam az ajtón.
Az autóban olyan fagyos volt a hangulat, mintha két idegent tuszkoltak volna be egymás mellé, azzal a mondattal, hogy "Nesze, öljétek meg egymást."
- Figyelj, felőlem bármit mondhatsz - néztem idegesen Justinra, amikor megelégeltem a csendet-, de ne kezdj bocsánatot kérni, mert az nem érdekel.
- Rendben.- bólintott és idegesen rágta a szája szélét. Feszült volt, ahogy én is.
- Ennyi? Rendben? Tényleg nincs mondanivalód?- kérdeztem, a hangom majd' egy oktávval feljebb csúszott.
- De van, csak éppen most kértél meg rá, hogy ne kezdjek sajnálkozni. Mit mondjak akkor, Em? Mit szeretnél hallani?
- Bármit.- vágtam rá.
- Szeretlek!- mondta ki könnyedén.- A sajnálomon és a szeretleken kívül nem tudok mással szolgálni. Ezt érzem.
- Gondolkodtam este nagyon sokat.- kezdtem.- Rájöttem, hogy semmivel sem reagáltam volna jobban, ha rögtön megmondod, viszont most úgy érzem, hogy a tegnapelőtt történtek, és tegnapi délelőtt mind hazugság volt.- láttam, hogy szólni akart, de gyorsan folytattam.- Lehet, hogy nem jelentett semmit az a csók, de valahogyan el kellett jutnotok abba a helyzetbe, hogy megcsókoljon, ami azt jelenti, hogy igenis úgy néztél rá, mint férfi a nőre, nem úgy, mint egy barátra szokás. Selena szép és van közös múltatok ez... szinte számítottam rá.
- Hogyan? Számítottál rá?- szaladt fel a szemöldöke.- Szerinted nem jelent semmit, hogy itt vagy nekem? Hogy érted, azt, hogy számítottál rá? Ezt nézed ki belőlem?
- Nem. Felfogtam, hogy nem te kezdeményeztél.- feleltem idegesen.- Nem érted? Ott a közös múlt, álompár voltatok...- megint könnyezni kezdtem.- És amúgy is ki az a hülye, aki nem kezdene ki Selenával, ha tudja, hogy egy szavába kerül és megkaphatja?
- Én.- válaszolta, mintha én lennék a hülye, hogy egyáltalán ezt mondtam.- Én nem kezdenék ki vele, mert téged szeretlek. Engem nem érdekel, hogy kivel tartanak álompárnak. Nem látnak bele az életünkbe, Em.
Ez igaz volt, nem tudtam rá, mit válaszolni.
- Egyébként összevissza beszélsz.- mondta Justin.- Azt mondod, érted, hogy nem akartam a csókot, akkor miért beszélsz nekem olyanokról, hogy kikezdtem vele? Nem hiszel nekem?- kérdezte halkan.- Nem volt hazugság a tegnapelőtt éjszaka. Majd' megőrültem, hogy végre veled lehessek, olyan iszonyúan hiányoztál.
Várta, hogy reagáljak valamit, de én még mindig nem tudtam, csak bámultam az ölembe ejtett kezeimet. Természetesen attól, hogy megingott a bizalmam felé a szavainak ugyanolyan hatása volt rám, a szívem őrülten verdesett és éreztem, hogy kipirult az arcom.
- Mit szeretnél, Em? Mondd meg, hogy mit csináljak, hogy higgy nekem!- ahogy ezt kimondta a motor is leállt és hirtelen felpillantottam, hogy lássam, hol vagyunk. Justinék házánál.
- Nem tudom, Justin. Lehet, hogy...- nem akartam kimondani. Egész éjjel ismételgettem magamban és már úgyis fájdalmas volt, ha hangosan kimondom az csak még rosszabb lesz.- Szerinted jól működik ez köztünk?- néztem félve a szemeibe.
- Nem ezt akartad mondani.- állapította meg szárazon- Mit akartál? Lehet, hogy szakítanunk kéne? Ezt?- az ő szájából hallani ugyanolyan elviselhetetlen volt.
Nem néztem rá, mert azok a hülye könnyek már megint gyűlni kezdtek, hogy elhomályosítsák a látásom. Szakítani. Justin nélkül élni. Nem szeretni Justint. Nem hallani többet a szájából, hogy szeret. Lehetetlenségnek tűnt az összes.
- Ezt akarod, Emily?- kérdezte és az állam alá nyúlva, felemelte a fejemet.- Nem akarhatod ezt.- rázta a fejét értetlenül és elbizonytalanodva.
Persze, hogy nem akartam, csak még jobban sírni kezdtem. Nem értettem mi a fenéért sírok, csak meg kellett volna szólalnom, de képtelen voltam rá. Justin magához húzott és átölelt, én meg szinte kapaszkodtam a vállába és egy percig sem érdekelt, hogy milyen szánalmas és gyerekes módon viselkedem.
- Nem... nem akarok szakítani.- préseltem ki magamból nagy nehezen a szavakat.
- Szeretlek, Em. El hiszed? Mondd, hogy hiszel nekem. Tudnod kell, hogy így van.- súgta a fülembe elcsukló hangon. Hittem neki. Nem tudtam, hogy mi lesz velünk ezután, de azt tudtam, hogy ő is szeret.
- Most nem tudom végig gondolni ezt.- mondtam, ahogy elhúzódtam tőle.- Egyenlőre csak azt tudom, hogy fáj ez az egész. Hiába értem meg az agyammal, hogy nem akartad, akkor is megcsalva érzem magam, érted?
Justin bólintott, aztán felém nyúlt, hogy letörölje a könnyeimet. Az ő szemei is csillogtak, bár nem merném kijelenteni, hogy esetleg könnyektől, de nem is akartam belegondolni ebbe.
- Nem bízol most bennem, ugye?- kérdezte.
Megvontam a vállam, mivel nem akartam a szemébe mondani, hogy nem, hiszen én sem tudtam eldönteni. Van még egy olyan ember, akiben ennyire megbíztam mint benne? Nem igazán. És olyan, aki ennél nagyobb fájdalmat okozott és mégis megbocsátottam? Kezdjük rögtön anyával. Szerettem valaha bárkit úgy, mint, ahogy Justint szeretem? Határozottan nem.
- Mindent megteszek, hogy visszanyerjem a bizalmadat.- ígérte meg és végig simított az arcomon. Jól esett az érintése, majdnem annyira mint az iménti ölelés, mégis inkább elhúzódtam. Többet akartam volna, megcsókolni és el sem engedni, de ezzel kétségkívül magamat bántottam volna.
Kiszálltunk a kocsiból, bár meg voltam győződve róla, hogy Erin és Jeremy előtt nem kéne így mutatkoznom, de most már mindegy.
Ahogy beléptünk egyből szaladni kezdtek felénk a gyerekek.
- Justin, voltunk a szobádban és láttuk, hogy milyen rendetlen voltál.- mondta Jazzy üdvözlésképpen a bátyjának, aztán Jaxo kezdett beszélni valami régi játékról, amit véletlenül eltörtek.
- Nem baj, öcsi. Veszünk másikat.- mondta Justin, aztán felvette az ölébe a kisfiút.
- Jazzy, hol vannak anyáék?- kérdeztem, ahogy lehajoltam hozzá, egyből puszit nyomott az arcomra és belekapaszkodott a nyakamba, hogy vegyem fel.
- Apa alszik, anya meg telefonál.
- El akartok jönni velünk?- kérdezte Justin mindkettőjüktől.
- Játszani?- kérdezte Jaxon.
- Hát, játszunk majd, de hozzánk megyünk.- válaszoltam.
- Szólunk anyáéknak. Majd később ők is jönnek, jó?- mondta Justin aztán letette Jaxont és elindult a konyhába.
- Nagy házatok van?- kérdezte tőlem Jazzy, amikor leültem a kanapéra és letettem magam mellé.
- Elég nagy.- nevettem el magam.- De nincs ekkora, mint ez.
- És van kiskutyád?- jött oda Jaxon is és felmászott a testvére mellé.
- Az nincs. Miért kiskutyát szeretnétek?
- Én cicát.- mondta a kislány.
- Az sincs sajnos, de keresünk majd valami más játékot.- simogattam meg a haját mosolyogva.- Holnap jön a Télapó és biztos kaptok sok mindent.
- Jaxo nem kap semmit, mert rossz volt.- mondta Jazzy nevetve.
- Nem igaz.- ellenkezett Jaxo sírásra görbült szájjal, én meg azon kezdtem imádkozni, hogy Justin jöjjön vissza, mert nem vagyok jó vigasztalásban.- Hazudós vagy.- mondta a kisfiú Jazzynek, aztán odamászott az ölembe és átölelte a nyakam.
- Nem szoktál rossz lenni?- kérdeztem, mire megrázta a fejét.- Akkor ne sírj, a Télapó a bátor nagyfiúkat látogatja csak meg.
- Mi történt?- lépett be a nappaliba Justin.
- Semmi.- vágta rá Jaxon, ezek szerint nem akarta, hogy a bátyja tudja, hogy sírt. Ezen elmosolyodtam.
- Mehetünk?- kérdeztem. Bólintott aztán a gyerekekkel együtt elköszöntünk Erintől és már indultunk is.
Olyan hosszúra sikerült írnom ennek az egy napnak az eseményeit, hogy muszáj volt ketté szednem, szóval elég furcsa lezáratlan vége van ennek a fejezetnek, de a holnapi részben innen folytatódnak az események. Valamit akartam még tegnap éjjel írni ide, de mára elfelejtettem. Mindegy. :D
Jó olvasást! ♥
Azt hiszem az éjjel álomba sírtam magam. Jó, ez kicsit erős, de lényegben attól kezdve, hogy feljöttem a szobámba három dolgot csináltam. Gondolkodtam, sírtam és átlag két percenként ránéztem a telefonomra. Igen, annak ellenére, hogy úgy jöttem be a házba, hogy egy szót nem szóltam hozzá, mégis vártam, hogy hívjon vagy írjon. Bármit. Apa bejött éjjel és éppen egy sírás közepébe csöppent bele így elmondtam neki, hogy mi történt. Tanácsot ugyan nem tudott adni, de nem is arra volt szükségem, csak arra, hogy meghallgasson. Aztán valahogy elaludtam végre, de alig néhány óra múlva felébredtem arra, hogy reggel van. Első gondolatom az volt, hogy mindennél jobban szeretném, ha a tegnap és az csók meg sem történt volna. Akkor most nem egyedül ébredtem volna és nem érezném magam ilyen hihetetlenül pocsékul.
Sokáig töprengtem azon, hogy vajon felöltözzek-e, de végül elhatároztam magam, hogy lemegyek és segítek Bettynek a sütés-főzésben. Elég nagy meglepetés ért, amikor Bettyn és apán kívül még ott találtam négy embert. Scooter, Carin, Pattie és... legnagyobb megdöbbenésemre Justin ott ültek a konyhánkban és tök nyugodtan beszélgettek. Illetve Pattie és Betty valami kaját készítettek.
- Sziasztok. Gyűlés van?- néztem rájuk értetlenül.
- Jó reggelt! Nem gyűlés, hanem karácsony.- válaszolta Scooter mosolyogva.
- Gyere, Emily, ülj le. Csináltunk reggelit.- invitált kedvesen Pattie. Ez mind oké, de mit keresnek itt már reggel fél 9-kor? Végül aztán leültem... pont Justinnal szemben. Így egész reggeli alatt premierplánban figyelhettem a bűnbánó képét meg az óvatoskodó mosolyát. Remek közös étkezés volt. A másik dolog, ami nagyon zavart az volt, hogy kiderült, Justin vagy apa valójában milyen pletykásak. Mivel senki nem kérdezett semmit, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy már tudják, hogy miért nem ugrottam a nyakába, amint megláttam, sőt, ugyanez volt az oka annak, amiért nem szóltunk egy szót sem egymáshoz egész végig. A többiek persze vidáman beszélgettek, sőt mi is beszélgettünk velünk, csak egymással nem. Kiderült, hogy Justin nagyszülei csak holnap jönnek, mert törölték a járatukat, Jeremyék viszont már itt voltak. Úgy értem Atlantában, nem nálunk.
- Justin, nem mész el a gyerekekért? Jeremy és Erin szerintem alig várja, hogy átvedd tőlük a bébiszitterkedést.- nevetett fel Pattie.
Mivel úgy tűnt most nálunk van a főhadiszállás kifejezetten örültem az ötletnek, hogy Jazzy és Jaxo is itt legyen velünk egy kicsit. Viszont annak már nem örültem ennyire, amikor Justin megszólalt.
- Szívesen elhozom őket, ha Em is vállalja a bébiszitterkedést.
- A te testvéreid.- jegyeztem meg nem túl kedvesen, de rögtön meg is bántam, hiszen nem a gyerekekre haragszom, csak az idióta bátyjukra.
- De szeretnek téged.- tette hozzá Justin.
- Menj vele, Emily.- kérte nővérem is.
Ránéztem egy afféle "Te ezt most komolyan gondolod?" pillantással, mire egy dühösen rám meredő Bettyvel találtam szembe magam. Körbenéztem a többieken és mindenki szinte könyörgően nézett rám. Mi van itt? Én vagyok az, akivel egyet kéne érteniük, nem? Vagy itt olyan törvények uralkodnak, ahol Justinnak kötelező mindent megbocsátani? Végül ránéztem apára, mivel tudtam, hogy ő az egyetlen, aki ismeri az én verziómat is, hátha ő mellém áll. Nem tette, helyette csak alig észrevehetően bólintott. Sóhajtottam, majd szó nélkül felmentem a szobámba cipőt és kabátot húzni. Két perc múlva, amikor újra a lépcsőn tartottam lefelé, megütötte a fülemet egy beszélgetés.
- De mit csináljak, anya? Nem tarthatom a kocsiban akarata ellenére. És különben is, a tesóimat elhozni jó kifogás, de nyilván nem előttük fogjuk megbeszélni.
- Találd fel magad, kölyök.- hallottam Scooter hangját, aztán Justin idegesen kifújta a levegőt és mikor beléptem láttam, hogy éppen a hajába túrt.
- Megyünk?- néztem rá és igyekeztem a legközömbösebben beszélni.
- Persze.- mosolyodott el. Szerintem nem volt biztos benne, hogy elmegyek-e vele. Felkapta a kulcsát az asztalról, aztán kilépett utánam az ajtón.
Az autóban olyan fagyos volt a hangulat, mintha két idegent tuszkoltak volna be egymás mellé, azzal a mondattal, hogy "Nesze, öljétek meg egymást."
- Figyelj, felőlem bármit mondhatsz - néztem idegesen Justinra, amikor megelégeltem a csendet-, de ne kezdj bocsánatot kérni, mert az nem érdekel.
- Rendben.- bólintott és idegesen rágta a szája szélét. Feszült volt, ahogy én is.
- Ennyi? Rendben? Tényleg nincs mondanivalód?- kérdeztem, a hangom majd' egy oktávval feljebb csúszott.
- De van, csak éppen most kértél meg rá, hogy ne kezdjek sajnálkozni. Mit mondjak akkor, Em? Mit szeretnél hallani?
- Bármit.- vágtam rá.
- Szeretlek!- mondta ki könnyedén.- A sajnálomon és a szeretleken kívül nem tudok mással szolgálni. Ezt érzem.
- Gondolkodtam este nagyon sokat.- kezdtem.- Rájöttem, hogy semmivel sem reagáltam volna jobban, ha rögtön megmondod, viszont most úgy érzem, hogy a tegnapelőtt történtek, és tegnapi délelőtt mind hazugság volt.- láttam, hogy szólni akart, de gyorsan folytattam.- Lehet, hogy nem jelentett semmit az a csók, de valahogyan el kellett jutnotok abba a helyzetbe, hogy megcsókoljon, ami azt jelenti, hogy igenis úgy néztél rá, mint férfi a nőre, nem úgy, mint egy barátra szokás. Selena szép és van közös múltatok ez... szinte számítottam rá.
- Hogyan? Számítottál rá?- szaladt fel a szemöldöke.- Szerinted nem jelent semmit, hogy itt vagy nekem? Hogy érted, azt, hogy számítottál rá? Ezt nézed ki belőlem?
- Nem. Felfogtam, hogy nem te kezdeményeztél.- feleltem idegesen.- Nem érted? Ott a közös múlt, álompár voltatok...- megint könnyezni kezdtem.- És amúgy is ki az a hülye, aki nem kezdene ki Selenával, ha tudja, hogy egy szavába kerül és megkaphatja?
- Én.- válaszolta, mintha én lennék a hülye, hogy egyáltalán ezt mondtam.- Én nem kezdenék ki vele, mert téged szeretlek. Engem nem érdekel, hogy kivel tartanak álompárnak. Nem látnak bele az életünkbe, Em.
Ez igaz volt, nem tudtam rá, mit válaszolni.
- Egyébként összevissza beszélsz.- mondta Justin.- Azt mondod, érted, hogy nem akartam a csókot, akkor miért beszélsz nekem olyanokról, hogy kikezdtem vele? Nem hiszel nekem?- kérdezte halkan.- Nem volt hazugság a tegnapelőtt éjszaka. Majd' megőrültem, hogy végre veled lehessek, olyan iszonyúan hiányoztál.
Várta, hogy reagáljak valamit, de én még mindig nem tudtam, csak bámultam az ölembe ejtett kezeimet. Természetesen attól, hogy megingott a bizalmam felé a szavainak ugyanolyan hatása volt rám, a szívem őrülten verdesett és éreztem, hogy kipirult az arcom.
- Mit szeretnél, Em? Mondd meg, hogy mit csináljak, hogy higgy nekem!- ahogy ezt kimondta a motor is leállt és hirtelen felpillantottam, hogy lássam, hol vagyunk. Justinék házánál.
- Nem tudom, Justin. Lehet, hogy...- nem akartam kimondani. Egész éjjel ismételgettem magamban és már úgyis fájdalmas volt, ha hangosan kimondom az csak még rosszabb lesz.- Szerinted jól működik ez köztünk?- néztem félve a szemeibe.
- Nem ezt akartad mondani.- állapította meg szárazon- Mit akartál? Lehet, hogy szakítanunk kéne? Ezt?- az ő szájából hallani ugyanolyan elviselhetetlen volt.
Nem néztem rá, mert azok a hülye könnyek már megint gyűlni kezdtek, hogy elhomályosítsák a látásom. Szakítani. Justin nélkül élni. Nem szeretni Justint. Nem hallani többet a szájából, hogy szeret. Lehetetlenségnek tűnt az összes.
- Ezt akarod, Emily?- kérdezte és az állam alá nyúlva, felemelte a fejemet.- Nem akarhatod ezt.- rázta a fejét értetlenül és elbizonytalanodva.
Persze, hogy nem akartam, csak még jobban sírni kezdtem. Nem értettem mi a fenéért sírok, csak meg kellett volna szólalnom, de képtelen voltam rá. Justin magához húzott és átölelt, én meg szinte kapaszkodtam a vállába és egy percig sem érdekelt, hogy milyen szánalmas és gyerekes módon viselkedem.
- Nem... nem akarok szakítani.- préseltem ki magamból nagy nehezen a szavakat.
- Szeretlek, Em. El hiszed? Mondd, hogy hiszel nekem. Tudnod kell, hogy így van.- súgta a fülembe elcsukló hangon. Hittem neki. Nem tudtam, hogy mi lesz velünk ezután, de azt tudtam, hogy ő is szeret.
- Most nem tudom végig gondolni ezt.- mondtam, ahogy elhúzódtam tőle.- Egyenlőre csak azt tudom, hogy fáj ez az egész. Hiába értem meg az agyammal, hogy nem akartad, akkor is megcsalva érzem magam, érted?
Justin bólintott, aztán felém nyúlt, hogy letörölje a könnyeimet. Az ő szemei is csillogtak, bár nem merném kijelenteni, hogy esetleg könnyektől, de nem is akartam belegondolni ebbe.
- Nem bízol most bennem, ugye?- kérdezte.
Megvontam a vállam, mivel nem akartam a szemébe mondani, hogy nem, hiszen én sem tudtam eldönteni. Van még egy olyan ember, akiben ennyire megbíztam mint benne? Nem igazán. És olyan, aki ennél nagyobb fájdalmat okozott és mégis megbocsátottam? Kezdjük rögtön anyával. Szerettem valaha bárkit úgy, mint, ahogy Justint szeretem? Határozottan nem.
- Mindent megteszek, hogy visszanyerjem a bizalmadat.- ígérte meg és végig simított az arcomon. Jól esett az érintése, majdnem annyira mint az iménti ölelés, mégis inkább elhúzódtam. Többet akartam volna, megcsókolni és el sem engedni, de ezzel kétségkívül magamat bántottam volna.
Kiszálltunk a kocsiból, bár meg voltam győződve róla, hogy Erin és Jeremy előtt nem kéne így mutatkoznom, de most már mindegy.
Ahogy beléptünk egyből szaladni kezdtek felénk a gyerekek.
- Justin, voltunk a szobádban és láttuk, hogy milyen rendetlen voltál.- mondta Jazzy üdvözlésképpen a bátyjának, aztán Jaxo kezdett beszélni valami régi játékról, amit véletlenül eltörtek.
- Nem baj, öcsi. Veszünk másikat.- mondta Justin, aztán felvette az ölébe a kisfiút.
- Jazzy, hol vannak anyáék?- kérdeztem, ahogy lehajoltam hozzá, egyből puszit nyomott az arcomra és belekapaszkodott a nyakamba, hogy vegyem fel.
- Apa alszik, anya meg telefonál.
- El akartok jönni velünk?- kérdezte Justin mindkettőjüktől.
- Játszani?- kérdezte Jaxon.
- Hát, játszunk majd, de hozzánk megyünk.- válaszoltam.
- Szólunk anyáéknak. Majd később ők is jönnek, jó?- mondta Justin aztán letette Jaxont és elindult a konyhába.
- Nagy házatok van?- kérdezte tőlem Jazzy, amikor leültem a kanapéra és letettem magam mellé.
- Elég nagy.- nevettem el magam.- De nincs ekkora, mint ez.
- És van kiskutyád?- jött oda Jaxon is és felmászott a testvére mellé.
- Az nincs. Miért kiskutyát szeretnétek?
- Én cicát.- mondta a kislány.
- Az sincs sajnos, de keresünk majd valami más játékot.- simogattam meg a haját mosolyogva.- Holnap jön a Télapó és biztos kaptok sok mindent.
- Jaxo nem kap semmit, mert rossz volt.- mondta Jazzy nevetve.
- Nem igaz.- ellenkezett Jaxo sírásra görbült szájjal, én meg azon kezdtem imádkozni, hogy Justin jöjjön vissza, mert nem vagyok jó vigasztalásban.- Hazudós vagy.- mondta a kisfiú Jazzynek, aztán odamászott az ölembe és átölelte a nyakam.
- Nem szoktál rossz lenni?- kérdeztem, mire megrázta a fejét.- Akkor ne sírj, a Télapó a bátor nagyfiúkat látogatja csak meg.
- Mi történt?- lépett be a nappaliba Justin.
- Semmi.- vágta rá Jaxon, ezek szerint nem akarta, hogy a bátyja tudja, hogy sírt. Ezen elmosolyodtam.
- Mehetünk?- kérdeztem. Bólintott aztán a gyerekekkel együtt elköszöntünk Erintől és már indultunk is.
2012. augusztus 30., csütörtök
48. fejezet
Emily szemszöge:
Arra ébredni, hogy a fiú, akit szeretsz szinte rajtad alszik, és még álmában is úgy ölel magához, mintha az élete függne tőle, a világon a legjobb érzés. Alig hittem el, hogy két hétnyi magányosan telt éjszaka után végre egy ilyen szenvedélyes és legfőképpen Justinnal, kettesben töltött éjjelt tudhatok magam mögött. Éreztem, ahogy szuszogva veszi a levegőt, az arcát teljesen a hajamba temetve, és arra gondoltam, hogy talán neki is olyan megnyugvást jelent az én illatomat érezni, mint nekem az övét. Próbáltam a lehető legóvatosabban kibújni az ölelő karjai alól, és mikor ez sikerült mosolyogva pillantottam békésen alvó alakjára. Lehetséges lenne, hogy ennél is jobban szeressem?
Gyorsan magamra kapkodtam a tegnapi nadrágom és a felsőm, aztán lementem a konyhába, arra számítva, hogy Pattievel már úgysem futok össze. Tévedtem. Éppen akkor lépett ki a konyhából, amikor én akartam bemenni, és kedvesen köszöntött.
- Nem is tudtam, hogy itt aludtál, Emily. Justin fent van már?
- Ne haragudj, amikor megjöttünk már nagyon fáradtak voltunk és gondoltuk, hogy te is alszol már.- kezdtem magyarázkodásba.- Justin még alszik. Reggelit akartam csinálni neki.-haraptam az ajkamba.
- Ó, értem.- mosolygott mindent tudóan Pattie.- Megsúgom, hogy szereti a melegszendvicset.- nevette el magát.- Bár ezt talán már te is tudod.
- Nem tudtam, köszi a tippet.- néztem rá hálásan, mert igazság szerint fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.
- Mennek kell. Nem tudom, hogy itthon talállak-e még benneteket délután, úgyhogy kérlek mondd meg Justinnak, hogy holnap reggel jönnek a nagyszülei.- mondta, aztán végigsimított a karomon, én bólintottam és már ott is hagyott.
Ekkor tudatosult bennem, hogy 23-a van, ami azt jelenti, hogy holnap karácsony. Te jó ég! Annyira lekötött, Justin hiánya, később pedig a várakozás, hogy teljesen kiment a fejemből. Igazság szerint nem szerettem a karácsonyt, amióta anya és apa elváltak. Azóta folyton rám és Bettyre marad minden és hiába ünnepeltünk Scooterékkel és apa szüleivel, az mégsem volt igazi. De most más lesz, hiszen itt van Justin, ez lesz az első közös ünnepünk. Elmosolyodtam erre a gondolatra és miközben hozzáláttam a melegszendvics készítésnek, a fejemben összeszedtem, hogy miket szoktunk Bettyvel csinálni. Mire végeztem egészen elkapott ez az egész karácsonyi láz és még annál is vidámabban mentem fel Justinhoz, mint, ahogy ébredtem.
Még mindig aludt, a hátán fekve, a derekáig lecsúszott takaróval. Leraktam a szekrényre a tálcát, aztán óvatosan visszamásztam mellé és puszilgatni kezdtem az arcát, kezemmel pedig a mellkasát simogattam. Ébredezni kezdett, kissé elmosolyodott, de a szemeit nem nyitotta ki, csak egyik kezével magához ölelt és halkan motyogni kezdett.
- Olyan szép álmom volt, Em. Miért ébresztettél fel?
- Mit álmodtál, szerelmem?- kérdeztem elmosolyodva.
- Veled voltam, egész éjszaka szerelmeskedtünk, aztán reggelit hoztál nekem, talán melegszendvicset...- mondta tűnődve és beleszagolt a levegőbe.
- Nem álom, ébredj csak fel.- súgtam az ajkaira, aztán röviden megcsókoltam, mire kinyitotta a szemét.
- Igaz, ilyen szépet lehetetlen lenne álmodni.- mondta mosolyogva, majd felült én pedig oda tettem az ölébe a tálcát.- Te miért vagy felöltözve?- kérdezett rá összevont szemöldökkel. Úgy tűnt nincs elragadtatva tőle.
- Talán nem mászkálok a házatokba ruha nélkül.- adtam meg a szerintem logikus magyarázatot.
- Én nem bánnám.- villantotta rám széles vigyorát.- Egyébként imádlak a reggeliért. Vagy inkább ebédért.- javította ki magát, ahogy ránézett az órára. Valóban már dél elmúlott.
- Pattie azt mondta, hogy holnap jönnek a nagyszüleid.
- Akkor gondolom a holnap az már teljesen családi nap lesz. Apáék is jönnek.- sóhajtott fel.- Fárasztó ünnep ez a karácsony.
Felnevettem és tejesen egyetértettem vele.
- Eljössz velem még ma valahová?- kérdeztem és félig hozzábújtam, úgy, hogy még nyugodtan tudjon enni.
- Fogadjunk, hogy elfelejtettél valakinek ajándékot venni.- mondta önelégült vigyorral.
- Nem elfelejtettem, hanem nem tudtam kitalálni.- kértem ki magamnak.
- Aha.- bólogatott, de látszott, egy szavamat sem hiszi.- Kiről van szó?
- A nővéremről.
- Na, jó. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy elfelejtetted.- nevetett ki.
- Segítesz vagy nem?- csattantam fel megelégelve a szórakozását.
- Segítek, de ismerd el.
- Jó, igazad van.- újra felnevetett. - Nem vicces.- morogtam, mire ő magához húzott és puszit nyomott a fejemre.
~*~
- Komolyan, Em. A te tesód, tudnod kellene, hogy mit szeret.
- Tudom is, Mattet. Ezen kívül nem tudok más támpontot találni, amit felhasználhatnék.- húztam el a számat.
Justinnal kiléptünk a plázából, ahol nem túl nagy sikerrel, viszont annál nagyobb feltűnést keltve próbáltunk ajándékot venni Bettynek.
- Parfüm?- kérdezte Justin.
- Komolyan? Ilyen kreatív ötletet sosem hallottam még.
- Jó. Legalább gondolkozom.- vágta rá sértődötten.
- Az én ajándékomnál is ilyen találékony voltál?- kérdeztem vigyorogva.
- Mondtam már, Em. Nem fogom elárulni, hogy mit kapsz.- átkarolta a vállam és nevetve tovább húzott a rengeteg ember között. Az egész utca zsúfolásig volt.
- Félek, mégis Kennyvel kellett volna jönnünk.- mondtam és még inkább hozzábújtam.
- Nem lesz semmi gond.
- Aha, remélem tudod, hogy mit kapunk mi ezért Scootertől.- néztem körül félve. Tényleg arra számítottam, hogy bármelyik percben lerohannak minket.
- Majd megvédelek.- súgta a fülembe mosolyogva.- Nézd, ez milyen királyul néz ki.- állt meg egy kirakat előtt.
Valóban, egy egész égősornyi égőt felhasználtak ahhoz, hogy megvilágítsanak egy képet, ami egy családi vacsorát ábrázolt. Gyönyörű kép volt, élénk, de meleg színekkel és a színes égők csak még szebbé tették. Az egész olyan hatást adott, mintha csak benéznék egy ablakon és látnám, ahogy a család együtt ünnepel. Engem mégis a kirakat mögött lévő dolog fogott meg inkább, ahogy megláttam tudtam, hogy ez lesz Betty ajándéka. Matt és ő akkor jöttek össze, amikor Angliában voltak kirándulni az osztályukkal még három éve és azóta természetesen imádja ezt a helyet, ezért tökéletes ajándéknak tűnt a brit-zászlós táska.
- Meg van az ajándék.- mondtam Justinnak, aztán már el is indultam befelé, őt is magammal húzva. Hihetetlennek tűnt, hogy egy egész plázányi cuccot átnézve nem találtam meg, egy ilyen kis boltban meg azonnal rátalálok az ajándékra.
- Na, akkor mehetünk haza?- kérdezte, amikor kiléptünk az ajtón.
- Persze. Elhiheted, hogy nekem sem volt a kedvenc időtöltésem ez a vásárlás.- feleltem, aztán el is indultunk vissza az autó felé.
- Én tudok egy sokkal jobb időtöltést, tetszene neked.- mondta és a kezemért nyúlt.
Mosolyogva pillantottam fel rá, de nem feleltem, aztán, ahogy újra előrenéztem rögtön kiszúrtam valamit egy újságárusnál. Elengedtem Justin kezét és odaléptem, hogy jobban szemügyre vegyem a címlapot.
- Mi az, Em, csak nem megláttad magunkat?- lépett mellém nevetve. Nekem egyáltalán nem volt kedvem nevetni.
- Nem magunkat. Téged!- mondtam teljesen ledöbbenve és bár dühösen akartam beszélni, de a hangom nem volt több suttogásnál. Ránéztem az arcára, de ő nem engem nézett. Ő még csak most vette észre a címlapot, ahol ő és Selena voltak, igen csak intim testhelyzetben, teljesen egymáshoz simulva.
- Emily, ez a bulin volt, ez nem...- persze, hogy magyarázkodott.
- A bulin? Miért van olyan érzésem, hogy a buli után történteket elfelejtetted közölni velem?- kérdeztem csalódottan. Nem sírtam, még nem. Talán azért, mert nem is tudtam felfogni, hogy ez tényleg igaz. Hiszen a képek egyértelműen arra utalnak, hogy nem egy kis baráti csevegésről és a jó ízlés határain belül történő táncról volt szó. Visszadobtam az újságot és dühösen az autó felé indultam. Bántam, hogy nem az enyémmel jöttünk, legszívesebben ott hagytam volna a döbbent képet vágó Justint az út közepén.
- Vigyél haza.- mondtam nyugodtan, amikor felzárkózott mellém.
- Em, beszéljük meg. Valóban mondanom kell valamit, de nem az van, amire gondolsz.- megfogta a karom, de kirántottam a kezei közül és mentem tovább.- Em, kérlek, ugye meghallgatsz?
- Vigyél haza, Justin.- ismételtem.
Nem szólalt meg újra, amíg oda nem értünk a kocsiig. Rosszul voltam a gondolattól, hogy most legalább fél órán keresztül össze leszek vele zárva az autóban, amikor is nyilván meg akarja majd magyarázni a történteket. De én nem akartam hallani. Nem akarom, hogy lássa mennyire fáj.
- Hadd magyarázzam meg!- kérte, amikor elindultunk.- A bulin nem történt semmi, hidd el! Táncoltunk, ez igaz és bevallom azt is, hogy nem állítottam le, amikor hozzám simult, de nem történt köztünk semmi. Később viszont megcsókolt, de eltoltam, én nem...
- Megcsókolt?- néztem rá meredten. Megcsókolta? Eddig még nem fogtam fel ennyire súlyosan, hogy Justin lényegében megcsalt, reménykedtem benne, hogy a táncnál több tényleg nem történt, de így, hogy kimondta... A saját szájából hallani erősebben hatott, mint egy kés a szívembe.
- Igen, de esküszöm, hogy nem csókoltam vissza, Em.- folytatta idegesen, szemét levette az útról és a szemembe nézett.- Higgy nekem, kérlek! Semmit nem jelentett és már ő is belátta, hogy hiba volt.
- Fejezed be! Fogd be, Justin... csak vigyél haza!- szóltam rá és elcsuklott a hangom. Kész, eddig tartott az elhatározásom, hogy nem sírok előtte. Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szemem és még mielőtt végig folyhattak volna az arcomon gyorsan a kezembe temettem azt. Így nem láthatta, hogy sírok, de nyilván hallotta a szánalmas szipogásomat. Félre állt, és nekem akaratlanul az jutott eszembe, ahogy tegnap ugyanígy megálltunk teljesen más okokból. Nem hittem el, hogy képes volt ezt csinálni. Úgy tett mintha mi sem történt volna, úgy csókolt tegnap, mintha nem tette volna ugyanezt alig néhány nappal ezelőtt egy másik lánnyal. Hazudott, és ettől csak még jobban fájt az egész.
- Em, kérlek.- megéreztem az ujjait az állam alatt, azt akarta, hogy ránézzek. Megtettem, de inkább nem kellett volna. Olyan fájdalmasan kétségbeesett volt az arca, hogy szinte megsajnáltam. Nevetséges vagy, Emily! Ő csalt meg téged és még te sajnálod?!
- Mire kérsz, Justin? Hogy higgyek neked? Hogy higgyem el, hogy szeretsz, amikor hazudtál nekem?
- Nem hazudtam. Emlékezz, hogy el akartam mondani tegnap.
- Szóval én vagyok a hibás, amiért nem mondtad el tegnap?- kérdeztem hisztérikus hangon. Komolyan meglepődtem magamon.- Millió alkalmad lett volna, utána is. Sőt, jobbat mondok. Rögtön akkor el kellett volna mondanod, amikor történt. Mikor volt ez, Justin? Biztosan nem egy nappal ezelőtt, ne merd azt mondani, hogy nem hazudtál.
- Egy hete.- ismerte be és lehunyta a szemét.- De nem érted, Emily? Nem jelentett semmit.
- Ha nem látom meg ezt az újságot akkor valószínűleg sosem mondod el.- vágtam oda és újra elsírtam magam. Justin átölelt és a fülembe suttogott.
- De igen. Bűntudatom volt, pedig még csak nem is én akartam, sőt vissza sem csókoltam.
- Ezt már hallottam, Justin, kímélj meg a részletektől.- kértem és elfordítottam a fejemet.
- Nincsenek részletek, Em. Ennyi történt. Egy pillanatra a számon volt a szája. Nincs szó érzelmekről vagy vágyakról.- most már az ő hangja is dühösen csengett, újra rá kaptam a fejem. Miért dühös? Nekem van okom dühösnek lenni, de neki rohadtul nincs.
- Vigyél haza.
- Jó, haza viszlek. Adok egy napot, hogy átgondold, aztán megbeszéljük, ha lenyugodtál.- mondta és újra elindult.
Gyorsan hajtott és látszott, hogy ideges, de nem szólalt meg többet, amíg a házunkhoz nem értünk. Én meg szintén nem szólaltam meg, mivel annyi gondolat volt a fejemben, hogy elég volt azokkal foglalkoznom. Felesleges lett volna egy újabb vitát kezdeményeznem és igazság szerint fáradtnak és túl megbántottnak éreztem magam hozzá. Mi az, hogy ad nekem egy napot? Mi van, ha nekem nem elég egy nap? Mi van, ha nem is akarom látni? Miért gondolja azt, hogy megszabhatja, mennyit gondolkodjak?
Mire befordult a felhajtónkra már majdnem teljesen lenyugodtam, már csak a csalódottságot, a fájdalmat és a hitetlenkedést éreztem. Ránéztem, mielőtt kiszálltam volna és ő is engem figyelt.
- Szeretlek, Emily. Tudom, hogy tudod, hiszen érezned kellett tegnap vagy akár ma... mindig, amióta csak veled vagyok.- mondta és óvatosan nyúlt felém, hogy megérintse az arcom.- Tudom, hogy fáj és, hogy csalódott vagy, de hinned kell nekem.- egy puszit nyomott a homlokomra és meglepő módon nem húzódtam el, de nem is reagáltam semmit.- Holnap át jövök és megbeszéljük.- mondta még, aztán kezeit visszaejtette az ölébe én meg egy utolsó pillantás után kiszálltam.
Vissza sem fordultam, amikor hallottam, hogy Justin autója kikanyarodik. Beléptem a nappaliba, ahol apa tévézett egyedül, nem akartam, sokáig beszélgetni vele, csak néhány kérdésre válaszoltam. Arra, hogy miért sírtam nem mondtam semmit és tudtam, hogy emiatt éjjel többször is be fog nézni hozzám, ellenőrizni, hogy jól vagyok-e. Nem voltam. Határozottan az eddigi legrosszabb karácsonyom előtt álltam.
Arra ébredni, hogy a fiú, akit szeretsz szinte rajtad alszik, és még álmában is úgy ölel magához, mintha az élete függne tőle, a világon a legjobb érzés. Alig hittem el, hogy két hétnyi magányosan telt éjszaka után végre egy ilyen szenvedélyes és legfőképpen Justinnal, kettesben töltött éjjelt tudhatok magam mögött. Éreztem, ahogy szuszogva veszi a levegőt, az arcát teljesen a hajamba temetve, és arra gondoltam, hogy talán neki is olyan megnyugvást jelent az én illatomat érezni, mint nekem az övét. Próbáltam a lehető legóvatosabban kibújni az ölelő karjai alól, és mikor ez sikerült mosolyogva pillantottam békésen alvó alakjára. Lehetséges lenne, hogy ennél is jobban szeressem?
Gyorsan magamra kapkodtam a tegnapi nadrágom és a felsőm, aztán lementem a konyhába, arra számítva, hogy Pattievel már úgysem futok össze. Tévedtem. Éppen akkor lépett ki a konyhából, amikor én akartam bemenni, és kedvesen köszöntött.
- Nem is tudtam, hogy itt aludtál, Emily. Justin fent van már?
- Ne haragudj, amikor megjöttünk már nagyon fáradtak voltunk és gondoltuk, hogy te is alszol már.- kezdtem magyarázkodásba.- Justin még alszik. Reggelit akartam csinálni neki.-haraptam az ajkamba.
- Ó, értem.- mosolygott mindent tudóan Pattie.- Megsúgom, hogy szereti a melegszendvicset.- nevette el magát.- Bár ezt talán már te is tudod.
- Nem tudtam, köszi a tippet.- néztem rá hálásan, mert igazság szerint fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.
- Mennek kell. Nem tudom, hogy itthon talállak-e még benneteket délután, úgyhogy kérlek mondd meg Justinnak, hogy holnap reggel jönnek a nagyszülei.- mondta, aztán végigsimított a karomon, én bólintottam és már ott is hagyott.
Ekkor tudatosult bennem, hogy 23-a van, ami azt jelenti, hogy holnap karácsony. Te jó ég! Annyira lekötött, Justin hiánya, később pedig a várakozás, hogy teljesen kiment a fejemből. Igazság szerint nem szerettem a karácsonyt, amióta anya és apa elváltak. Azóta folyton rám és Bettyre marad minden és hiába ünnepeltünk Scooterékkel és apa szüleivel, az mégsem volt igazi. De most más lesz, hiszen itt van Justin, ez lesz az első közös ünnepünk. Elmosolyodtam erre a gondolatra és miközben hozzáláttam a melegszendvics készítésnek, a fejemben összeszedtem, hogy miket szoktunk Bettyvel csinálni. Mire végeztem egészen elkapott ez az egész karácsonyi láz és még annál is vidámabban mentem fel Justinhoz, mint, ahogy ébredtem.
Még mindig aludt, a hátán fekve, a derekáig lecsúszott takaróval. Leraktam a szekrényre a tálcát, aztán óvatosan visszamásztam mellé és puszilgatni kezdtem az arcát, kezemmel pedig a mellkasát simogattam. Ébredezni kezdett, kissé elmosolyodott, de a szemeit nem nyitotta ki, csak egyik kezével magához ölelt és halkan motyogni kezdett.
- Olyan szép álmom volt, Em. Miért ébresztettél fel?
- Mit álmodtál, szerelmem?- kérdeztem elmosolyodva.
- Veled voltam, egész éjszaka szerelmeskedtünk, aztán reggelit hoztál nekem, talán melegszendvicset...- mondta tűnődve és beleszagolt a levegőbe.
- Nem álom, ébredj csak fel.- súgtam az ajkaira, aztán röviden megcsókoltam, mire kinyitotta a szemét.
- Igaz, ilyen szépet lehetetlen lenne álmodni.- mondta mosolyogva, majd felült én pedig oda tettem az ölébe a tálcát.- Te miért vagy felöltözve?- kérdezett rá összevont szemöldökkel. Úgy tűnt nincs elragadtatva tőle.
- Talán nem mászkálok a házatokba ruha nélkül.- adtam meg a szerintem logikus magyarázatot.
- Én nem bánnám.- villantotta rám széles vigyorát.- Egyébként imádlak a reggeliért. Vagy inkább ebédért.- javította ki magát, ahogy ránézett az órára. Valóban már dél elmúlott.
- Pattie azt mondta, hogy holnap jönnek a nagyszüleid.
- Akkor gondolom a holnap az már teljesen családi nap lesz. Apáék is jönnek.- sóhajtott fel.- Fárasztó ünnep ez a karácsony.
Felnevettem és tejesen egyetértettem vele.
- Eljössz velem még ma valahová?- kérdeztem és félig hozzábújtam, úgy, hogy még nyugodtan tudjon enni.
- Fogadjunk, hogy elfelejtettél valakinek ajándékot venni.- mondta önelégült vigyorral.
- Nem elfelejtettem, hanem nem tudtam kitalálni.- kértem ki magamnak.
- Aha.- bólogatott, de látszott, egy szavamat sem hiszi.- Kiről van szó?
- A nővéremről.
- Na, jó. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy elfelejtetted.- nevetett ki.
- Segítesz vagy nem?- csattantam fel megelégelve a szórakozását.
- Segítek, de ismerd el.
- Jó, igazad van.- újra felnevetett. - Nem vicces.- morogtam, mire ő magához húzott és puszit nyomott a fejemre.
~*~
- Komolyan, Em. A te tesód, tudnod kellene, hogy mit szeret.
- Tudom is, Mattet. Ezen kívül nem tudok más támpontot találni, amit felhasználhatnék.- húztam el a számat.
Justinnal kiléptünk a plázából, ahol nem túl nagy sikerrel, viszont annál nagyobb feltűnést keltve próbáltunk ajándékot venni Bettynek.
- Parfüm?- kérdezte Justin.
- Komolyan? Ilyen kreatív ötletet sosem hallottam még.
- Jó. Legalább gondolkozom.- vágta rá sértődötten.
- Az én ajándékomnál is ilyen találékony voltál?- kérdeztem vigyorogva.
- Mondtam már, Em. Nem fogom elárulni, hogy mit kapsz.- átkarolta a vállam és nevetve tovább húzott a rengeteg ember között. Az egész utca zsúfolásig volt.
- Félek, mégis Kennyvel kellett volna jönnünk.- mondtam és még inkább hozzábújtam.
- Nem lesz semmi gond.
- Aha, remélem tudod, hogy mit kapunk mi ezért Scootertől.- néztem körül félve. Tényleg arra számítottam, hogy bármelyik percben lerohannak minket.
- Majd megvédelek.- súgta a fülembe mosolyogva.- Nézd, ez milyen királyul néz ki.- állt meg egy kirakat előtt.
Valóban, egy egész égősornyi égőt felhasználtak ahhoz, hogy megvilágítsanak egy képet, ami egy családi vacsorát ábrázolt. Gyönyörű kép volt, élénk, de meleg színekkel és a színes égők csak még szebbé tették. Az egész olyan hatást adott, mintha csak benéznék egy ablakon és látnám, ahogy a család együtt ünnepel. Engem mégis a kirakat mögött lévő dolog fogott meg inkább, ahogy megláttam tudtam, hogy ez lesz Betty ajándéka. Matt és ő akkor jöttek össze, amikor Angliában voltak kirándulni az osztályukkal még három éve és azóta természetesen imádja ezt a helyet, ezért tökéletes ajándéknak tűnt a brit-zászlós táska.
- Meg van az ajándék.- mondtam Justinnak, aztán már el is indultam befelé, őt is magammal húzva. Hihetetlennek tűnt, hogy egy egész plázányi cuccot átnézve nem találtam meg, egy ilyen kis boltban meg azonnal rátalálok az ajándékra.
- Na, akkor mehetünk haza?- kérdezte, amikor kiléptünk az ajtón.
- Persze. Elhiheted, hogy nekem sem volt a kedvenc időtöltésem ez a vásárlás.- feleltem, aztán el is indultunk vissza az autó felé.
- Én tudok egy sokkal jobb időtöltést, tetszene neked.- mondta és a kezemért nyúlt.
Mosolyogva pillantottam fel rá, de nem feleltem, aztán, ahogy újra előrenéztem rögtön kiszúrtam valamit egy újságárusnál. Elengedtem Justin kezét és odaléptem, hogy jobban szemügyre vegyem a címlapot.
- Mi az, Em, csak nem megláttad magunkat?- lépett mellém nevetve. Nekem egyáltalán nem volt kedvem nevetni.
- Nem magunkat. Téged!- mondtam teljesen ledöbbenve és bár dühösen akartam beszélni, de a hangom nem volt több suttogásnál. Ránéztem az arcára, de ő nem engem nézett. Ő még csak most vette észre a címlapot, ahol ő és Selena voltak, igen csak intim testhelyzetben, teljesen egymáshoz simulva.
- Emily, ez a bulin volt, ez nem...- persze, hogy magyarázkodott.
- A bulin? Miért van olyan érzésem, hogy a buli után történteket elfelejtetted közölni velem?- kérdeztem csalódottan. Nem sírtam, még nem. Talán azért, mert nem is tudtam felfogni, hogy ez tényleg igaz. Hiszen a képek egyértelműen arra utalnak, hogy nem egy kis baráti csevegésről és a jó ízlés határain belül történő táncról volt szó. Visszadobtam az újságot és dühösen az autó felé indultam. Bántam, hogy nem az enyémmel jöttünk, legszívesebben ott hagytam volna a döbbent képet vágó Justint az út közepén.
- Vigyél haza.- mondtam nyugodtan, amikor felzárkózott mellém.
- Em, beszéljük meg. Valóban mondanom kell valamit, de nem az van, amire gondolsz.- megfogta a karom, de kirántottam a kezei közül és mentem tovább.- Em, kérlek, ugye meghallgatsz?
- Vigyél haza, Justin.- ismételtem.
Nem szólalt meg újra, amíg oda nem értünk a kocsiig. Rosszul voltam a gondolattól, hogy most legalább fél órán keresztül össze leszek vele zárva az autóban, amikor is nyilván meg akarja majd magyarázni a történteket. De én nem akartam hallani. Nem akarom, hogy lássa mennyire fáj.
- Hadd magyarázzam meg!- kérte, amikor elindultunk.- A bulin nem történt semmi, hidd el! Táncoltunk, ez igaz és bevallom azt is, hogy nem állítottam le, amikor hozzám simult, de nem történt köztünk semmi. Később viszont megcsókolt, de eltoltam, én nem...
- Megcsókolt?- néztem rá meredten. Megcsókolta? Eddig még nem fogtam fel ennyire súlyosan, hogy Justin lényegében megcsalt, reménykedtem benne, hogy a táncnál több tényleg nem történt, de így, hogy kimondta... A saját szájából hallani erősebben hatott, mint egy kés a szívembe.
- Igen, de esküszöm, hogy nem csókoltam vissza, Em.- folytatta idegesen, szemét levette az útról és a szemembe nézett.- Higgy nekem, kérlek! Semmit nem jelentett és már ő is belátta, hogy hiba volt.
- Fejezed be! Fogd be, Justin... csak vigyél haza!- szóltam rá és elcsuklott a hangom. Kész, eddig tartott az elhatározásom, hogy nem sírok előtte. Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szemem és még mielőtt végig folyhattak volna az arcomon gyorsan a kezembe temettem azt. Így nem láthatta, hogy sírok, de nyilván hallotta a szánalmas szipogásomat. Félre állt, és nekem akaratlanul az jutott eszembe, ahogy tegnap ugyanígy megálltunk teljesen más okokból. Nem hittem el, hogy képes volt ezt csinálni. Úgy tett mintha mi sem történt volna, úgy csókolt tegnap, mintha nem tette volna ugyanezt alig néhány nappal ezelőtt egy másik lánnyal. Hazudott, és ettől csak még jobban fájt az egész.
- Em, kérlek.- megéreztem az ujjait az állam alatt, azt akarta, hogy ránézzek. Megtettem, de inkább nem kellett volna. Olyan fájdalmasan kétségbeesett volt az arca, hogy szinte megsajnáltam. Nevetséges vagy, Emily! Ő csalt meg téged és még te sajnálod?!
- Mire kérsz, Justin? Hogy higgyek neked? Hogy higgyem el, hogy szeretsz, amikor hazudtál nekem?
- Nem hazudtam. Emlékezz, hogy el akartam mondani tegnap.
- Szóval én vagyok a hibás, amiért nem mondtad el tegnap?- kérdeztem hisztérikus hangon. Komolyan meglepődtem magamon.- Millió alkalmad lett volna, utána is. Sőt, jobbat mondok. Rögtön akkor el kellett volna mondanod, amikor történt. Mikor volt ez, Justin? Biztosan nem egy nappal ezelőtt, ne merd azt mondani, hogy nem hazudtál.
- Egy hete.- ismerte be és lehunyta a szemét.- De nem érted, Emily? Nem jelentett semmit.
- Ha nem látom meg ezt az újságot akkor valószínűleg sosem mondod el.- vágtam oda és újra elsírtam magam. Justin átölelt és a fülembe suttogott.
- De igen. Bűntudatom volt, pedig még csak nem is én akartam, sőt vissza sem csókoltam.
- Ezt már hallottam, Justin, kímélj meg a részletektől.- kértem és elfordítottam a fejemet.
- Nincsenek részletek, Em. Ennyi történt. Egy pillanatra a számon volt a szája. Nincs szó érzelmekről vagy vágyakról.- most már az ő hangja is dühösen csengett, újra rá kaptam a fejem. Miért dühös? Nekem van okom dühösnek lenni, de neki rohadtul nincs.
- Vigyél haza.
- Jó, haza viszlek. Adok egy napot, hogy átgondold, aztán megbeszéljük, ha lenyugodtál.- mondta és újra elindult.
Gyorsan hajtott és látszott, hogy ideges, de nem szólalt meg többet, amíg a házunkhoz nem értünk. Én meg szintén nem szólaltam meg, mivel annyi gondolat volt a fejemben, hogy elég volt azokkal foglalkoznom. Felesleges lett volna egy újabb vitát kezdeményeznem és igazság szerint fáradtnak és túl megbántottnak éreztem magam hozzá. Mi az, hogy ad nekem egy napot? Mi van, ha nekem nem elég egy nap? Mi van, ha nem is akarom látni? Miért gondolja azt, hogy megszabhatja, mennyit gondolkodjak?
Mire befordult a felhajtónkra már majdnem teljesen lenyugodtam, már csak a csalódottságot, a fájdalmat és a hitetlenkedést éreztem. Ránéztem, mielőtt kiszálltam volna és ő is engem figyelt.
- Szeretlek, Emily. Tudom, hogy tudod, hiszen érezned kellett tegnap vagy akár ma... mindig, amióta csak veled vagyok.- mondta és óvatosan nyúlt felém, hogy megérintse az arcom.- Tudom, hogy fáj és, hogy csalódott vagy, de hinned kell nekem.- egy puszit nyomott a homlokomra és meglepő módon nem húzódtam el, de nem is reagáltam semmit.- Holnap át jövök és megbeszéljük.- mondta még, aztán kezeit visszaejtette az ölébe én meg egy utolsó pillantás után kiszálltam.
Vissza sem fordultam, amikor hallottam, hogy Justin autója kikanyarodik. Beléptem a nappaliba, ahol apa tévézett egyedül, nem akartam, sokáig beszélgetni vele, csak néhány kérdésre válaszoltam. Arra, hogy miért sírtam nem mondtam semmit és tudtam, hogy emiatt éjjel többször is be fog nézni hozzám, ellenőrizni, hogy jól vagyok-e. Nem voltam. Határozottan az eddigi legrosszabb karácsonyom előtt álltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)